Közös Utunk a Bibliához- Svéd módszer

TEOLÓGIAILAG KÉPZETT VEZETŐ NÉLKÜL

1. A svéd módszer

A Szentírás közösségi tanulmányozásának ez a módszere az 1960-as évek óta ismert. Eredeti nevét a svéd Västeras [ejtsd: veszterósz] városról kapta, ahol kialakították és elsőként alkalmazták.
Főleg kis létszámú csoportok számára ajánlott. Nem igényel teológiai képzettségű vezetőt. Elég, ha az egyik résztvevő jól felkészül, és vezeti a beszélgetést.

A megbeszélés menete

A résztvevők csak azután kezdik el a bibliai szöveg megbeszélését, miután előzetesen átnézték azt és jelek vagy jelképek segítségével kiértékelték. Mindegyiküknek kezében kell lennie a szövegnek (a Szentírásnak vagy a sokszorosított szövegrésznek). Ajánlatos a szöveget az értelmi egységeknek megfelelően külön sorokban leírni (pl. egy-egy félmondatot minden sorba). A résztvevők először figyelmesen végigolvassák és magukban átgondolják a szöveget. Közben háromféle jelet használnak:
- kérdőjelet (?)
- felkiáltójelet (!)
- nyilat (->)
Az olyan szövegrészeknél, amelyeket nem értettek (megválaszolatlan kérdések merültek fel, a szöveg nem világos vagy nem tudnak vele egyetérteni, stb.), kérdőjelet írnak a lap szélére. Felkiáltójelet oda tesznek, ahol a szöveg fontos felismerésre vezette az olvasót. (Egyesek fordított felkiáltójelet rajzolnak - a gyertya szimbólumaként - annak jelzésére, hogy “világosság gyulladt bennük”.) A lap szélére tett nyíl mutatja, hogy a résztvevő egészen személyesen megszólítottnak és egzisztenciálisan (lelke mélyén) érintettnek érzi magát. Egyszerűsítve azt mondhatjuk: a felkiáltójel ill. a gyertya agyunkra, a nyíl szívünkre vonatkozik; a kérdőjel pedig bármelyikre vonatkozhat.
Miután az összes résztvevő végiggondolta így a szöveget, következik annak versről-versre (ill. sorról-sorra) való megbeszélése. A vezető először azokat kérdezi, akik az illető részlethez semmilyen jelet nem tettek, - ami ritka eset -, hogy közöljék ennek okát. Ezt követően nyilatkoznak a többiek a saját jeleikről (először a kérdőjelekről, utána a felkiáltójelekről). A vezető bátoríthat arra, hogy a résztvevők szóljanak az őket egzisztenciálisan érintő részekről is, de erre senkit nem szabad kényszeríteni. Mindenkinek meg kell hagyni a szabadságát, hogy maga döntse el, mit szeretne elmondani. (Az egészen személyes közléseknek a “helyességéről” sohasem szabad vitatkozni!)

Értékelés

Előnyök:
A svéd módszer olyan egyszerű, hogy mindenki dolgozni tud vele. Ezért különösen alkalmas arra, hogy az összes résztvevőt bevonja és aktivizálja. Mivel a tapasztalat azt mutatja, hogy az egyes résztvevők egészen eltérő helyekre teszik a három jelet, rendszerint élénk gondolatcsere alakul ki. A vezetőnek csak akkor kell beavatkoznia, ha a megbeszélés elakad. Ilyenkor legyen mindig nagyon elővigyázatos. Mivel a vezető szerepe főként a beszélgetés menetének biztosítására korlátozódik, azt alkalmanként felváltva gyakorolhatja a csoport minden tagja.

Hátrányok:
Elkerülhetetlen, hogy egyes kérdések - teológiai alaptudás hiányában - tisztázatlanok maradjanak. A másik veszély abban áll, hogy egyes “okosok” kioktatják a többieket, mert ők minden kérdésre - egzisztenciális problémákra is - “tudják a választ”. Ilyenkor nehéz elérni, hogy mindenki bekapcsolódjék és a Szentírás megbeszélése mélyrehatóbb legyen.

A Bibliában pontosan annyit találunk, amennyit keresünk benne:
nagyot és istenit, ha nagyot és istenit keresünk;
fontosat és történetit, ha fontosat és történetit keresünk;
és egyáltalán semmit sem, ha semmit sem keresünk.

Karl Barth


Forrás: Közös Utunk a Bibliához Szent Jeromos kiadó