TEOLÓGIAILAG KÉPZETT VEZETŐVEL
A Bibliával való közös foglalkozás szöveghez kötött, analitikus módszerei
Az ismertetendő módszerek lehetőleg sokat akarnak nyújtani a résztvevőknek és szemléletességre törekszenek. (Így csak részben nevezhetők “analitikusnak”.)
A szerkezet kidomborítása aláhúzások segítségével
A (fontos) szavakat és fordulatokat aláhúzással vagy átszínezéssel jelöljük. Így kijelölhetők:
– hely- és időadatok (eltérő színnel);
– személyek és tetteik (egy-egy színnel): általuk a folyamatban láthatóvá lesz a fejlődés;
– ismétlések és ellentétek, feszültségek (más-más színnel); ezek akár a szóhasználatra, akár a tartalomra vonatkozhatnak (pl. hely- és időadatokra, személyekre, azok tulajdonságaira vagy tetteire).
Míg az ismétlések többnyire a szerző végigvonuló fontos szempontjára vagy témájára utalnak, az ellentétek a még megoldatlan kérdésket, az “ellenfelek” összeütközését jelzik. Ezek mutatják meg a szöveg drámai tartalmát.
A szöveg szerkezetének aláhúzásokkal való ilyen kiemelése bármely szövegfajtára alkalmazható. Emellett olyan egyszerű, hogy mindenki végre tudja hajtani. Ne becsüljük le a hasznosságát! Ez főként abban áll, hogy gyorsan áttekinthetővé teszi a szöveg fontos, gyakran rejtett tartalmait (így új felismerésekre vezetve a résztvevőket).
A szöveg feltárása jelképek útján
A szövegmásolaton egyes személyeket vagy embercsoportokat (pl. “írástudók és farizeusok”) színes jelképpel jelölünk (pl. a királyt aranykoronával). A megfelelő jelkép keresése arra kényszerít, hogy szembesüljünk egy-egy személy vagy csoport sajátságával, így a kész ábrázolásról könnyen leolvashatjuk majd a személyek és csoportok egymáshoz való viszonyát (főleg ha a saját jelképük színével aláhúzva hozzájuk rendeljük a tetteiket is). A tapasztalat szerint a szövegnek ez az összképe, összefüggéseinek együttese könnyen és maradandóan emlékezetünkbe vésődik.
A szerkezet kibontása a cselekmények táblázata segítségével
A táblázat fejlécébe beírjuk azokat a fogalmakat, amelyek egy szöveg szerkezete és gondolatmenete szempontjából fontosak. Így például egy elbeszélés részére a következő táblázat alkalmas, amelybe a szöveg mondatait egymás alatti sorokba írjuk:
hely
idő személyek cselekmény (körülmények) ismétlések ellentétek
Itt is célszerű különböző színeket használni, mert ezzel jobban láthatóvá tehetjük a súlypontokat és a fejlődést (kibontakozást). Ez a munkafázis különösen jól segíti a felkészülésben a vezetőt, de alkalmas és tanácsolható mindenki számára. Főként soha ne hagyjuk el az ismétlődések (akár szavak, akár fordulatok) és az ellentétek (személyek, tulajdonságok, cselekedetek ellentéteinek) megfigyelését.
A rokon szentírási részek figyelembevétele
Majdnem minden Szentírás tartalmaz utalásokat a lapok alján (vagy a fejezetek végén) párhuzamos vagy hasonló szövegekre. Ezek segítenek abban, hogy a szöveget szélesebb (hagyományi) összefüggésben lássuk és mondanivalóját elmélyítsük vagy kibővítsük.
Fordítások összehasonlítása
Nagyon sok fordítás létezik. Egyesek igen szószerintiek, mások szabadabbak és csiszoltabb nyelvezetűek. Ezeket a különbségeket elsősorban a szerzői szándék, ill. az alkalmazási cél indokolja (pl. hogy tanulmányozást vagy liturgiát szolgál). Az összehasonlítás meglepő felismeréseket nyújthat és segíthet a felmerülő kérdések megoldásában is. (A Bibliával való foglalkozásunkhoz ajánlatos lehetőleg pontos fordítást használni, például... (melyiket javasoljuk)? vagy valamelyik kommentár fordítását.)
Szinoptikus olvasás
A szinopszis (“együttnézés”) egymás melletti oszlopokban közli az evangéliumok párhuzamos szövegeit, úgy hogy könnyen felismerhetjük a különbségeket (többletet, kihagyást, eltérő szóhasználatot stb.). Ezek a különbségek jól mutatják az evangélisták (“szinoptikusok”: Márk, Máté, Lukács) szerkesztői munkáját és ebben gyakran a saját különleges teológiai céljukat is.
Szinoptikus összehasonlításkor ajánlatos az egyes evangélisták sajátosságait (és egy vagy két másik evangéliumtól való eltéréseit is) különböző színekkel megjelölni.
Kommentárok használata
Általában csak a saját szövegfeldolgozás után kellene elővennünk kommentárokat. De legalább a vezetőnek kommentárok segítségével tájékozódnia kell a szöveg különlegességeiről és voltaképpeni szándékáról, hogy az esetleg felmerülő kérdésekre is válaszolni tudjon.
A kommentár magyarázatai (főként egy-egy témát kifejtő összefoglalói, “kitérései”) néha segíthetnek megismerni a bibliai szövegben szereplő korabeli elképzeléseket.
Ilyenkor a csoport részére információul és megbeszélés alapjául szolgálhatnak (pl. a Jézus-korabeli zsidók démonokra vonatkozó felfogásáról írt magyarázat M. Limbeck Márk evangéliumához írt kommentárjában).
Ma már vannak nem-szakemberek számára írt, közérthető kommentárok is.
Fogalmak megkeresése konkordanciában
A konkordancia adott szóhoz megad (általában) minden fontos bibliai helyet, ahol az illető szó előfordul. Ezeknek a helyeknek (vagy legalább néhánynak) a kikeresése új fényt vethet a feldolgozandó szövegre, és lényegesen bővítheti ismereteinket egy-egy témáról vagy fogalomról (pl. a Szentlélekről).
A szövegnek lelki világunkra való transzponálása
Itt arról van szó, hogy elsősorban külső eseményt (pl. egy vak meggyógyítását) belső síkra vigyünk át (pl. a belső vakság esetére). Ez főként olyan szövegek esetében lehetséges, amelyekben már eleve felismerhető egy “szimbolikus” jelentés (mint pl. Ján 9) vagy amelyek ez irányban különösen nyitottak.
Forrás: Közös Utunk a Bibliához Szent Jeromos Kiadó
Friday 30 April 2010
Közös Utunk a Bibliához- Svéd módszer
TEOLÓGIAILAG KÉPZETT VEZETŐ NÉLKÜL
1. A svéd módszer
A Szentírás közösségi tanulmányozásának ez a módszere az 1960-as évek óta ismert. Eredeti nevét a svéd Västeras [ejtsd: veszterósz] városról kapta, ahol kialakították és elsőként alkalmazták.
Főleg kis létszámú csoportok számára ajánlott. Nem igényel teológiai képzettségű vezetőt. Elég, ha az egyik résztvevő jól felkészül, és vezeti a beszélgetést.
A megbeszélés menete
A résztvevők csak azután kezdik el a bibliai szöveg megbeszélését, miután előzetesen átnézték azt és jelek vagy jelképek segítségével kiértékelték. Mindegyiküknek kezében kell lennie a szövegnek (a Szentírásnak vagy a sokszorosított szövegrésznek). Ajánlatos a szöveget az értelmi egységeknek megfelelően külön sorokban leírni (pl. egy-egy félmondatot minden sorba). A résztvevők először figyelmesen végigolvassák és magukban átgondolják a szöveget. Közben háromféle jelet használnak:
- kérdőjelet (?)
- felkiáltójelet (!)
- nyilat (->)
Az olyan szövegrészeknél, amelyeket nem értettek (megválaszolatlan kérdések merültek fel, a szöveg nem világos vagy nem tudnak vele egyetérteni, stb.), kérdőjelet írnak a lap szélére. Felkiáltójelet oda tesznek, ahol a szöveg fontos felismerésre vezette az olvasót. (Egyesek fordított felkiáltójelet rajzolnak - a gyertya szimbólumaként - annak jelzésére, hogy “világosság gyulladt bennük”.) A lap szélére tett nyíl mutatja, hogy a résztvevő egészen személyesen megszólítottnak és egzisztenciálisan (lelke mélyén) érintettnek érzi magát. Egyszerűsítve azt mondhatjuk: a felkiáltójel ill. a gyertya agyunkra, a nyíl szívünkre vonatkozik; a kérdőjel pedig bármelyikre vonatkozhat.
Miután az összes résztvevő végiggondolta így a szöveget, következik annak versről-versre (ill. sorról-sorra) való megbeszélése. A vezető először azokat kérdezi, akik az illető részlethez semmilyen jelet nem tettek, - ami ritka eset -, hogy közöljék ennek okát. Ezt követően nyilatkoznak a többiek a saját jeleikről (először a kérdőjelekről, utána a felkiáltójelekről). A vezető bátoríthat arra, hogy a résztvevők szóljanak az őket egzisztenciálisan érintő részekről is, de erre senkit nem szabad kényszeríteni. Mindenkinek meg kell hagyni a szabadságát, hogy maga döntse el, mit szeretne elmondani. (Az egészen személyes közléseknek a “helyességéről” sohasem szabad vitatkozni!)
Értékelés
Előnyök:
A svéd módszer olyan egyszerű, hogy mindenki dolgozni tud vele. Ezért különösen alkalmas arra, hogy az összes résztvevőt bevonja és aktivizálja. Mivel a tapasztalat azt mutatja, hogy az egyes résztvevők egészen eltérő helyekre teszik a három jelet, rendszerint élénk gondolatcsere alakul ki. A vezetőnek csak akkor kell beavatkoznia, ha a megbeszélés elakad. Ilyenkor legyen mindig nagyon elővigyázatos. Mivel a vezető szerepe főként a beszélgetés menetének biztosítására korlátozódik, azt alkalmanként felváltva gyakorolhatja a csoport minden tagja.
Hátrányok:
Elkerülhetetlen, hogy egyes kérdések - teológiai alaptudás hiányában - tisztázatlanok maradjanak. A másik veszély abban áll, hogy egyes “okosok” kioktatják a többieket, mert ők minden kérdésre - egzisztenciális problémákra is - “tudják a választ”. Ilyenkor nehéz elérni, hogy mindenki bekapcsolódjék és a Szentírás megbeszélése mélyrehatóbb legyen.
A Bibliában pontosan annyit találunk, amennyit keresünk benne:
nagyot és istenit, ha nagyot és istenit keresünk;
fontosat és történetit, ha fontosat és történetit keresünk;
és egyáltalán semmit sem, ha semmit sem keresünk.
Karl Barth
Forrás: Közös Utunk a Bibliához Szent Jeromos kiadó
1. A svéd módszer
A Szentírás közösségi tanulmányozásának ez a módszere az 1960-as évek óta ismert. Eredeti nevét a svéd Västeras [ejtsd: veszterósz] városról kapta, ahol kialakították és elsőként alkalmazták.
Főleg kis létszámú csoportok számára ajánlott. Nem igényel teológiai képzettségű vezetőt. Elég, ha az egyik résztvevő jól felkészül, és vezeti a beszélgetést.
A megbeszélés menete
A résztvevők csak azután kezdik el a bibliai szöveg megbeszélését, miután előzetesen átnézték azt és jelek vagy jelképek segítségével kiértékelték. Mindegyiküknek kezében kell lennie a szövegnek (a Szentírásnak vagy a sokszorosított szövegrésznek). Ajánlatos a szöveget az értelmi egységeknek megfelelően külön sorokban leírni (pl. egy-egy félmondatot minden sorba). A résztvevők először figyelmesen végigolvassák és magukban átgondolják a szöveget. Közben háromféle jelet használnak:
- kérdőjelet (?)
- felkiáltójelet (!)
- nyilat (->)
Az olyan szövegrészeknél, amelyeket nem értettek (megválaszolatlan kérdések merültek fel, a szöveg nem világos vagy nem tudnak vele egyetérteni, stb.), kérdőjelet írnak a lap szélére. Felkiáltójelet oda tesznek, ahol a szöveg fontos felismerésre vezette az olvasót. (Egyesek fordított felkiáltójelet rajzolnak - a gyertya szimbólumaként - annak jelzésére, hogy “világosság gyulladt bennük”.) A lap szélére tett nyíl mutatja, hogy a résztvevő egészen személyesen megszólítottnak és egzisztenciálisan (lelke mélyén) érintettnek érzi magát. Egyszerűsítve azt mondhatjuk: a felkiáltójel ill. a gyertya agyunkra, a nyíl szívünkre vonatkozik; a kérdőjel pedig bármelyikre vonatkozhat.
Miután az összes résztvevő végiggondolta így a szöveget, következik annak versről-versre (ill. sorról-sorra) való megbeszélése. A vezető először azokat kérdezi, akik az illető részlethez semmilyen jelet nem tettek, - ami ritka eset -, hogy közöljék ennek okát. Ezt követően nyilatkoznak a többiek a saját jeleikről (először a kérdőjelekről, utána a felkiáltójelekről). A vezető bátoríthat arra, hogy a résztvevők szóljanak az őket egzisztenciálisan érintő részekről is, de erre senkit nem szabad kényszeríteni. Mindenkinek meg kell hagyni a szabadságát, hogy maga döntse el, mit szeretne elmondani. (Az egészen személyes közléseknek a “helyességéről” sohasem szabad vitatkozni!)
Értékelés
Előnyök:
A svéd módszer olyan egyszerű, hogy mindenki dolgozni tud vele. Ezért különösen alkalmas arra, hogy az összes résztvevőt bevonja és aktivizálja. Mivel a tapasztalat azt mutatja, hogy az egyes résztvevők egészen eltérő helyekre teszik a három jelet, rendszerint élénk gondolatcsere alakul ki. A vezetőnek csak akkor kell beavatkoznia, ha a megbeszélés elakad. Ilyenkor legyen mindig nagyon elővigyázatos. Mivel a vezető szerepe főként a beszélgetés menetének biztosítására korlátozódik, azt alkalmanként felváltva gyakorolhatja a csoport minden tagja.
Hátrányok:
Elkerülhetetlen, hogy egyes kérdések - teológiai alaptudás hiányában - tisztázatlanok maradjanak. A másik veszély abban áll, hogy egyes “okosok” kioktatják a többieket, mert ők minden kérdésre - egzisztenciális problémákra is - “tudják a választ”. Ilyenkor nehéz elérni, hogy mindenki bekapcsolódjék és a Szentírás megbeszélése mélyrehatóbb legyen.
A Bibliában pontosan annyit találunk, amennyit keresünk benne:
nagyot és istenit, ha nagyot és istenit keresünk;
fontosat és történetit, ha fontosat és történetit keresünk;
és egyáltalán semmit sem, ha semmit sem keresünk.
Karl Barth
Forrás: Közös Utunk a Bibliához Szent Jeromos kiadó
Közös Utunk a Bibliához- Hétlépéses módszer
TEOLÓGIAILAG KÉPZETT VEZETŐ NÉLKÜL
Hétlépéses - módszer
A hétlépéses módszert “Ige-csere” [Bible sharing] vagy “Lumko” módszer néven is ismerik. Néhány év óta a közösségek és bibliacsoportok nagy részében sikerrel alkalmazzák. Úgy látszik, a katolikus bibliakörök többsége ezt a szentírásolvasási módot részesíti előnyben. Általa sokak számára válik gyümölcsöző élménnyé a Biblia olvasása. Mások inkább rendkívüli színfoltot látnak benne, amely csak átmeneti vonzóerővel bír. Ismét mások a Biblia megközelítéséhez hasznos módszernek tartják ugyan, de szerintük mai körülményeink szükségessé teszik kiegészítését.
A hétlépéses módszert a délafrikai Delmenville-i katolikus Lumko Missziológiai Intézetben dolgozták ki lakókörzeti elmélkedő csoportok részére. Az ottani emberek teológiailag képzett bibliakör-vezetők híján egyszerű, de ugyanakkor hatékony utat kerestek a Bibliához, amelynek során a hívek kölcsönösen megerősítik egymást hitükben, kereszténységükben. Maga a Biblia nyújtott nekik példát az emmauszi történetben (Lk 24,13-35), valamint Mária és Márta történetében (Lk 10,38-42) egy olyan elmélkedő-imádkozó megközelítésre, amely az életre váltást célozza.
Az alkalmazás feltételei
Mivel ez a módszer nem a Biblia tudományos feldolgozása, nem szükségesek hozzá különleges szentírástudományi ismeretek. Biblikus képzettségű vezető nélkül is alkalmazható. Csupán arról van szó, hogy hallgassunk a Szentírás szavaira, engedjük, hogy azok hatása alá kerüljünk, és a ránk gyakorolt hatásukból mondjunk el valamit a csoportban velünk lévőknek, és a többiek által elmondottakat figyelmesen, befogadásra készen hallgassuk.
Minden résztvevőnek legyen kezében a Szentírás vagy legalább az olvasandó szövegrész. A vezető feladata csak annyi, hogy jelezze a soron következő lépést, és ügyeljen arra, hogy egymást figyelmesen meghallgassuk, valamint arra, hogy lehetőleg mindenki szóhoz jusson. A módszer használható nagyobb csoportokban is, de a létszám azért ne legyen túl nagy; 6-8 résztvevő az ideális méret, hogy a gyümölcsöző gondolatcserében mindenki részt vehessen.
A módszer sikere döntően attól függ, hogy készek-e a résztvevők
- egymásra hallgatni és a mások által mondottakat elfogadni,
– felismeréseiket, érzéseiket és tapasztalataikat
közölni,
- életüket összhangba hozni Isten szavával.
A hét lépés
1. lépés: Hívjuk az Urat
A vezető felkér valakit a csoportból, hogy szabad vagy kötött szövegű imával hívja az Urat a közösségbe; a többiek imádságos lélekkel követik az imát.
2. lépés: Elolvassuk a szöveget
A vezető megadja a szöveg fejezet- és versszámát; megvárja, amíg ezt mindenki megtalálja. Megkéri a csoport egyik tagját, hogy olvassa fel a szöveget. Ezt rövid, csöndes gondolkodás követi.
3. lépés: Ízlelgetjük a szöveget
A résztvevők közül egyesek vagy mindnyájan hangosan felolvasnak egy-egy szót vagy néhány szavas szövegrészt, amely különösen sokat mond számukra. Minden felolvasott rész után csendet tartunk, s ezalatt mindenki kétszer-háromszor megismétli magában az elhangzott szavakat, hogy azok beléje ivódjanak. (Erre a csendes odafigyelésre és ismételgetésre igen sokszor túl rövid időt hagynak. Ebben az esetben a vezető ismételje meg hangosan az utolsóként olvasott szavakat. Ez jelzi a résztvevők számára, hogy több időt hagyjanak az átgondolásra.) A szöveg ilyen ízlelgetése után valaki ismét hangosan és lassan végigolvassa az egész szöveget.
4. lépés: Hallgatunk
A szöveg felolvasása után a vezető hallgatásra [csöndes elmélkedésre] szólít fel, megadva ennek idejét (pl. három vagy öt perc, - hogy elkerüljük a zavaró bizonytalanságot. Olyanok számára, akiknek nincs gyakorlatuk az elmélkedésben, a hallgatás ne tartson ennél hosszabb ideig!) A csend célja lehetővé tenni és segíteni a hallottakon való elmélkedést, vagy egyszerűen lehetőséget adni az Isten előtt való megnyílásra.
5. lépés: Megosztjuk egymással, hogy milyen hatást gyakorolt ránk a szöveg.
A résztvevők - kényszer nélkül, szabadon - közlik egymással azt, ami megindította és szíven találta őket. Az a legjobb, ha kapcsolatba tudják hozni a hallott és átelmélkedett szentírási részt saját tapasztalatukkal és mindennapi életünkkel. De mindenképpen el kell kerülni a mások számára való “prédikálást” vagy egy-egy nyilatkozat “helyességének” vitatását. (Erre a csoport vezetőjének kell vigyáznia!)
6. lépés: Megbeszéljük, mit kíván tőlünk az Úr
Most következik az örömhír fényében mindennapi kérdések megbeszélése és a mindennapi teendőkre javaslatok kidolgozása. Ez a lépés, amely a felismerésekből gyakorlati következtetéseket von le, a legtöbbünk számára - európai kultúrkörünkben - általában igen nehéz, mert itt mi keresztények többnyire nem bázisközösségekben élünk, hanem csak alkalmi közösségként jövünk össze. Ezért sok csoport kihagyja ezt a lépést. Így messzemenően az egyénekre marad, hogy ezt a gyakorlati lépést megtegyék. De ebben is támaszt nyújthat a csoport. Például úgy, hogy mondjuk minden negyedik alkalommal - közösen végezzük ezt a 6. lépést és meggondoljuk, hogy a szövegből milyen - bármily csekély - következtetés adódik saját magunk számára. Ekkor legalább azt meg kell állapítanunk, hogy valamilyen életreváltás mindenképpen. A következő találkozáskor a résztvevők elmondják egymásnak, hogyan sikerült teljesíteniük elhatározásukat.
Ennél a lépésnél gyakran az a vezető feladata, hogy várja ki a csend idejét (és állja ki saját tehetetlenségének érzését), amíg olyan gondolatok születnek a résztvevők lelkében, amelyeket az illető személyek valóban meg akarnak és meg is tudnak valósítani. Így teljesen az egyének dolga, hogy ezt a lépést megtegyék a maguk életében.
7. lépés: Imádkozunk
Most mindenkit imára szólít a vezető. A jelenlévők résztvesznek a spontán imában, a hálaadásban és kérésben. A végén közösen elmondanak egy ismert imát, vagy elénekelnek egy éneket.
Értékelés
Előnyök:
A hétlépéses módszer a bibliaolvasás egyik “egyszerű” módja, amelyhez nem szükségesek különleges bibliatudományi ismeretek. Kétségkívül ez a fő erőssége. A Biblia kezelésének ez az egyszerű módja a maga elmélkedő-imádkozó megközelítésével jó esély arra, hogy elmélyedjünk a Biblia gondolataiban. Nagy mértékben segít bennünket abban, hogy a Biblia üzenete átformálja mindennapi életünket.
Hátrányok:
Világosan felismerhetők a módszer korlátai. Ezek mindenekelőtt azzal függnek össze, hogy nem ismerjük, milyen volt a Biblia környezete keletkezésének korában. Mivel a Biblia olyan könyv, amely a mienktől eltérő kor és kultúra hittapasztalatait és tanúságait adja át, ennek feltárása a gondolkodó és kérdező emberek számára megfelelő háttértudást is kíván. Mai elképzeléseinknek a bibliai szövegre való naiv átvitele szakszerűtlen, és az egyoldalú magyarázat veszélyét hordozza magában. Ezt a módszer úgy igyekszik elkerülni, hogy helyet ad sokféle véleménynek és felvetett gondolatnak. Mégis éppen például a 6. lépésnél mutatkozik meg, hogy az itt végzett aktualizálás könnyen figyelmen kívül hagyhatja a szöveg igazi szándékát. Az eljárás így könnyen élettől elszakadt (íróasztal-ízű) gondolkodáshoz vezethet, amely az imát és elmélkedést a mindennapi ügyekhez egyszerűen hozzáteszi, de nem kapcsolja össze azokkal. Az összekapcsolást csak közös vallási-elmélkedő keret nyújthatná. Ezért a módszernek a mi kultúránk világába való átvételekor a lelki megközelítést feltétlenül ki kell egészíteni szövegmagyarázattal is. A Bibliát nem csak át kell elmélkedni, hanem “tanulmányozni” is kell. E téren tanulhatnánk a zsidóktól, a Szentírás első befogadóitól, akik intenzív tóratanulmányokat végeznek, ami a Biblia megalapozottabb megközelítését jelenti. Ha ehhez a feladathoz nem rendelkezünk képzett vezetővel, akkor a csoport jegyezze fel a nyitott kérdéseket és legalább időnként hívjon meg egy hozzáértőt, aki eligazítást adhat számukra.
Ha egy csoport éveken át csak ezt a módszert alkalmazza, akkor - tapasztalataim szerint - fennáll annak a veszélye, hogy a szövegből ismételten saját kedvenc gondolatait olvassa ki, s azután a csoport - végleg kifullad.
Forrás: Közös Utunk a Bibliához Szent Jeromos kiadó
Hétlépéses - módszer
A hétlépéses módszert “Ige-csere” [Bible sharing] vagy “Lumko” módszer néven is ismerik. Néhány év óta a közösségek és bibliacsoportok nagy részében sikerrel alkalmazzák. Úgy látszik, a katolikus bibliakörök többsége ezt a szentírásolvasási módot részesíti előnyben. Általa sokak számára válik gyümölcsöző élménnyé a Biblia olvasása. Mások inkább rendkívüli színfoltot látnak benne, amely csak átmeneti vonzóerővel bír. Ismét mások a Biblia megközelítéséhez hasznos módszernek tartják ugyan, de szerintük mai körülményeink szükségessé teszik kiegészítését.
A hétlépéses módszert a délafrikai Delmenville-i katolikus Lumko Missziológiai Intézetben dolgozták ki lakókörzeti elmélkedő csoportok részére. Az ottani emberek teológiailag képzett bibliakör-vezetők híján egyszerű, de ugyanakkor hatékony utat kerestek a Bibliához, amelynek során a hívek kölcsönösen megerősítik egymást hitükben, kereszténységükben. Maga a Biblia nyújtott nekik példát az emmauszi történetben (Lk 24,13-35), valamint Mária és Márta történetében (Lk 10,38-42) egy olyan elmélkedő-imádkozó megközelítésre, amely az életre váltást célozza.
Az alkalmazás feltételei
Mivel ez a módszer nem a Biblia tudományos feldolgozása, nem szükségesek hozzá különleges szentírástudományi ismeretek. Biblikus képzettségű vezető nélkül is alkalmazható. Csupán arról van szó, hogy hallgassunk a Szentírás szavaira, engedjük, hogy azok hatása alá kerüljünk, és a ránk gyakorolt hatásukból mondjunk el valamit a csoportban velünk lévőknek, és a többiek által elmondottakat figyelmesen, befogadásra készen hallgassuk.
Minden résztvevőnek legyen kezében a Szentírás vagy legalább az olvasandó szövegrész. A vezető feladata csak annyi, hogy jelezze a soron következő lépést, és ügyeljen arra, hogy egymást figyelmesen meghallgassuk, valamint arra, hogy lehetőleg mindenki szóhoz jusson. A módszer használható nagyobb csoportokban is, de a létszám azért ne legyen túl nagy; 6-8 résztvevő az ideális méret, hogy a gyümölcsöző gondolatcserében mindenki részt vehessen.
A módszer sikere döntően attól függ, hogy készek-e a résztvevők
- egymásra hallgatni és a mások által mondottakat elfogadni,
– felismeréseiket, érzéseiket és tapasztalataikat
közölni,
- életüket összhangba hozni Isten szavával.
A hét lépés
1. lépés: Hívjuk az Urat
A vezető felkér valakit a csoportból, hogy szabad vagy kötött szövegű imával hívja az Urat a közösségbe; a többiek imádságos lélekkel követik az imát.
2. lépés: Elolvassuk a szöveget
A vezető megadja a szöveg fejezet- és versszámát; megvárja, amíg ezt mindenki megtalálja. Megkéri a csoport egyik tagját, hogy olvassa fel a szöveget. Ezt rövid, csöndes gondolkodás követi.
3. lépés: Ízlelgetjük a szöveget
A résztvevők közül egyesek vagy mindnyájan hangosan felolvasnak egy-egy szót vagy néhány szavas szövegrészt, amely különösen sokat mond számukra. Minden felolvasott rész után csendet tartunk, s ezalatt mindenki kétszer-háromszor megismétli magában az elhangzott szavakat, hogy azok beléje ivódjanak. (Erre a csendes odafigyelésre és ismételgetésre igen sokszor túl rövid időt hagynak. Ebben az esetben a vezető ismételje meg hangosan az utolsóként olvasott szavakat. Ez jelzi a résztvevők számára, hogy több időt hagyjanak az átgondolásra.) A szöveg ilyen ízlelgetése után valaki ismét hangosan és lassan végigolvassa az egész szöveget.
4. lépés: Hallgatunk
A szöveg felolvasása után a vezető hallgatásra [csöndes elmélkedésre] szólít fel, megadva ennek idejét (pl. három vagy öt perc, - hogy elkerüljük a zavaró bizonytalanságot. Olyanok számára, akiknek nincs gyakorlatuk az elmélkedésben, a hallgatás ne tartson ennél hosszabb ideig!) A csend célja lehetővé tenni és segíteni a hallottakon való elmélkedést, vagy egyszerűen lehetőséget adni az Isten előtt való megnyílásra.
5. lépés: Megosztjuk egymással, hogy milyen hatást gyakorolt ránk a szöveg.
A résztvevők - kényszer nélkül, szabadon - közlik egymással azt, ami megindította és szíven találta őket. Az a legjobb, ha kapcsolatba tudják hozni a hallott és átelmélkedett szentírási részt saját tapasztalatukkal és mindennapi életünkkel. De mindenképpen el kell kerülni a mások számára való “prédikálást” vagy egy-egy nyilatkozat “helyességének” vitatását. (Erre a csoport vezetőjének kell vigyáznia!)
6. lépés: Megbeszéljük, mit kíván tőlünk az Úr
Most következik az örömhír fényében mindennapi kérdések megbeszélése és a mindennapi teendőkre javaslatok kidolgozása. Ez a lépés, amely a felismerésekből gyakorlati következtetéseket von le, a legtöbbünk számára - európai kultúrkörünkben - általában igen nehéz, mert itt mi keresztények többnyire nem bázisközösségekben élünk, hanem csak alkalmi közösségként jövünk össze. Ezért sok csoport kihagyja ezt a lépést. Így messzemenően az egyénekre marad, hogy ezt a gyakorlati lépést megtegyék. De ebben is támaszt nyújthat a csoport. Például úgy, hogy mondjuk minden negyedik alkalommal - közösen végezzük ezt a 6. lépést és meggondoljuk, hogy a szövegből milyen - bármily csekély - következtetés adódik saját magunk számára. Ekkor legalább azt meg kell állapítanunk, hogy valamilyen életreváltás mindenképpen. A következő találkozáskor a résztvevők elmondják egymásnak, hogyan sikerült teljesíteniük elhatározásukat.
Ennél a lépésnél gyakran az a vezető feladata, hogy várja ki a csend idejét (és állja ki saját tehetetlenségének érzését), amíg olyan gondolatok születnek a résztvevők lelkében, amelyeket az illető személyek valóban meg akarnak és meg is tudnak valósítani. Így teljesen az egyének dolga, hogy ezt a lépést megtegyék a maguk életében.
7. lépés: Imádkozunk
Most mindenkit imára szólít a vezető. A jelenlévők résztvesznek a spontán imában, a hálaadásban és kérésben. A végén közösen elmondanak egy ismert imát, vagy elénekelnek egy éneket.
Értékelés
Előnyök:
A hétlépéses módszer a bibliaolvasás egyik “egyszerű” módja, amelyhez nem szükségesek különleges bibliatudományi ismeretek. Kétségkívül ez a fő erőssége. A Biblia kezelésének ez az egyszerű módja a maga elmélkedő-imádkozó megközelítésével jó esély arra, hogy elmélyedjünk a Biblia gondolataiban. Nagy mértékben segít bennünket abban, hogy a Biblia üzenete átformálja mindennapi életünket.
Hátrányok:
Világosan felismerhetők a módszer korlátai. Ezek mindenekelőtt azzal függnek össze, hogy nem ismerjük, milyen volt a Biblia környezete keletkezésének korában. Mivel a Biblia olyan könyv, amely a mienktől eltérő kor és kultúra hittapasztalatait és tanúságait adja át, ennek feltárása a gondolkodó és kérdező emberek számára megfelelő háttértudást is kíván. Mai elképzeléseinknek a bibliai szövegre való naiv átvitele szakszerűtlen, és az egyoldalú magyarázat veszélyét hordozza magában. Ezt a módszer úgy igyekszik elkerülni, hogy helyet ad sokféle véleménynek és felvetett gondolatnak. Mégis éppen például a 6. lépésnél mutatkozik meg, hogy az itt végzett aktualizálás könnyen figyelmen kívül hagyhatja a szöveg igazi szándékát. Az eljárás így könnyen élettől elszakadt (íróasztal-ízű) gondolkodáshoz vezethet, amely az imát és elmélkedést a mindennapi ügyekhez egyszerűen hozzáteszi, de nem kapcsolja össze azokkal. Az összekapcsolást csak közös vallási-elmélkedő keret nyújthatná. Ezért a módszernek a mi kultúránk világába való átvételekor a lelki megközelítést feltétlenül ki kell egészíteni szövegmagyarázattal is. A Bibliát nem csak át kell elmélkedni, hanem “tanulmányozni” is kell. E téren tanulhatnánk a zsidóktól, a Szentírás első befogadóitól, akik intenzív tóratanulmányokat végeznek, ami a Biblia megalapozottabb megközelítését jelenti. Ha ehhez a feladathoz nem rendelkezünk képzett vezetővel, akkor a csoport jegyezze fel a nyitott kérdéseket és legalább időnként hívjon meg egy hozzáértőt, aki eligazítást adhat számukra.
Ha egy csoport éveken át csak ezt a módszert alkalmazza, akkor - tapasztalataim szerint - fennáll annak a veszélye, hogy a szövegből ismételten saját kedvenc gondolatait olvassa ki, s azután a csoport - végleg kifullad.
Forrás: Közös Utunk a Bibliához Szent Jeromos kiadó
Bibliaolvasás Élményekkel-módszer (képekkel/ zenével/ rajzzal/ agyaggal/ szerepjátékkal stb. )
A Biblia megértése élmények (tapasztalatok) közvetítésével
Az alábbiakban ismertetendő módszerek nem a szöveget vagy annak feldolgozását helyezik előtérbe, hanem nagymértékben bevonják a résztvevők személyes egyéni tapasztalatait és élményeit. Természetesen voltaképpen a szöveg marad itt is a középpontban. Ennek megfelelően folytonos az átmenet az inkább szöveghez kötődő és az inkább élményen alapuló módszerek között.
Aktualizálás
Egy szöveg aktualizálva teljesen új, meglepő belátásokra vezethet. Az aktualizálásnak sok módja van. A következő választék adhat néhány ötletet:
– készítsünk személyes, modern fordítást (mai fogalmakkal és beszédstílussal),
– helyezzük át a szövegrészt egy eltérő élethelyzetbe,
– válasszunk más szövegfajtát (műfajt), pl. csodaleírás helyett riportot vagy példabeszéd helyet asztaltársasági beszélgetést.
Ezáltal csökkentjük a szövegek megszokottságát s így új figyelmet keltünk irántuk. (További műfajok lehetnek: propagandabeszéd, dal, költemény, szentbeszéd, szatíra stb.).
Más befejezést írni vagy mondani
A szöveget a befejező rész előtt félbeszakítjuk, és más, talán váratlanul ellentétes vagy kihívó befejezéssel folytatjuk. Ez a váratlan fordulat hozzájárulhat ahhoz, hogy jobban felfogjuk az eredeti szöveg értelmét.
Levélírás
A résztvevőktől azt kérjük, hogy saját mai helyzetükből kiindulva vagy egy bibliai személy (pl. Szent Pál, Jakab vagy a tékozló fiú) helyzetébe illeszkedve írjanak levelet a szövegben szereplő egyik személyhez, csoporthoz vagy közösséghez. Hasonlóképpen a szentírási szöveg hatására levelet írhatnak saját plébániai közösségüknek.
Szólásmódok összegyűjtése
Egy fogalomhoz (pl. fény) olyan szólásmódokat gyűjtünk a mindennapi életből, amelyek a fogalommal kapcsolatban vannak. (Ide tartoznak az ellentétes fogalmak is, mint pl. fény/világosság–homály/sötétség; szólás pl. sötétben látni.)
Szépírással leírni
A szövegek jobban belénk ivódnak, ha lassan lemásolunk egy egész szakaszt vagy annak egy részét, általában egy mondatát. A művészi megformálás és a tartalom elrendezése a szöveg megértését, valamint szemlélet útján elménkbe vésését szolgálja.
A módszert a bibliaóra elején úgy alkalmazhatjuk, hogy a szöveg elolvasása után minden résztvevő azt a mondatot írja le, amelyik a szívéhez szól. Utána a vezető újra elolvassa a szöveget, mondatonként szünetet tartva. Akik az éppen elolvasott mondatot másolták le, írásukat középre, sorban egymás alá helyezik. Így aztán kiderül, mi volt hatással különösen sokukra. Időnként érdemes egy intenzív bibliaóra végén elmélyítésül megismételni a mondatok írását. Néha lényeges változásokat tapasztalhatunk.
A fényképek nyelvén kifejezni
Egy szentírási szöveghez bevezetésül vagy az elemzés után elmélyítésül fényképeket is használhatunk, amelyeket a szöveg témájához gyűjtöttünk vagy az üzletek képválasztékából válogattunk. A képek megörökíthetik a szöveg egy elemét, de annak ellentétét is. Az asztalra vagy a földre kirakott fényképek szemlélete a jelenlévőkben ébredő asszociációk útján aktuális kapcsolatba hozza a szöveget az élettel. A csoportvezetők többnyire azt kérik, hogy mindenki válasszon egy képet, s az ezt követő gondolatcserében feltárulnak azok az egyéni tapasztalatok vagy lelki állapotok, amelyeket a kép idéz fel.
A módszer arra is alkalmas, hogy segítségével egy téma különböző szempontjait lássuk meg (pl. a “Szentlélek” témájához különböző lélekábrázolások képei). Ezeket a szempontokat a képek alapján maguk a résztvevők fejthetik ki és hozhatják kapcsolatba szentírási szövegrészekkel.
Diaképre lerajzolni
Ez a módszer a szöveg feldolgozása után annak elmélyítését szolgálja. Szükség van hozzá üres diakeretekre, filctollakra és méretre vágott pergament- vagy inkább műszaki rajzmásoló-papírra.
A résztvevők mindegyike a szöveg egyetlen részletét ábrázolhatja, amely különösen hatással volt rá. Lehetőleg a háttér is legyen színes, így kifejezőbb lesz a kép. Ajánlatos megbeszélni, hogy ki melyik részletet rajzolja. Így a végén a vetítéskor ismét az egész szöveg elénktárul a maga drámaiságával.
Mivel a rajzolásra szolgáló áttetsző papír igen kicsi, mindenki csupán a lényegeset ábrázolhatja. Az időtartam maradjon a szokásos bibliaóra vagy tanítási óra keretében (kb. 30 perc). A készen hozott művészi diaképekkel szemben előnyös, hogy ez a módszer a szöveget pontosan az illető csoportra és annak helyzetére vonatkozólag aktualizálja. Gyakran éppen azok a csoporttagok produkálnak megragadó, szokásostól elütő képeket, akik magukat művészileg teljesen tehetségtelennek tartják.
A kész diákat a szövegnek megfelelő sorrendbe rakjuk. A rajzolók gyakran szóban is hozzáfűznek valamit a saját képükhöz. Néha ajánlatos a vetítést csendben nézni és csak a képekhez illő egy-egy szót vagy rövid szövegrészt ismételni.
Vázlatosan lerajzolni
A résztvevők egy földre terített nagy papírlapra együttesen egy vázlatot rajzolnak, amely mindent tartalmaz, amit a szöveg leír (a belső folyamatokat is, mint a hallgatást, megfigyelést, megbocsátást...). A színhely és a személyek ábrázolására lehetőleg egyszerű jeleket vagy kifejezési módokat keresnek: pl. vonalas alakok jelenthetik a személyeket, egy stilizált térrész a házat vagy zsinagógát, jelek mutathatják a mozgást vagy az akadályokat...
A vezető mindenkit bátorítson az ábrázolásban való részvételre. Néha egyidejűleg akár többen is dolgozhatnak (pl. egy embertömeg felrajzolásában). Így mindenki aktivizálódik, együtt gondolkozik, részt vesz a szöveg megbeszélésében. A vázlaton megjelenik a történés összes folyamataival és vonatkozásaival, s ezt közös megbeszéléssel a csoport a végén még egyszer felidézheti. (A módszer különösen alkalmas csodák bemutatására vagy viták jellemzésére, mint például a fél kezére béna ember meggyógyítása, Mk 3,1-6.) A közös vázlatkészítés előnye, hogy mindenki cselekvőleg részt vehet benne, együtt végigmennek a szövegen és a végén mindenki szemléletesen láthatja a kibontakozó mondanivalót.
Például a Mk 3,1-6-hoz:
A szöveg megzenésítése / Hang-képek előállítása
Egy szöveg drámaiságának belső átélésére annak zenére való áttétele vezethet.
Először a szöveg feldolgozásával feltárjuk a szentírási szakaszt. Lényeges, hogy azt részekre bontsuk. Így a csoport pontosabban érzékeli a motívumokat, egyetlen képben rögzíti azokat és igyekszik követni a drámai feszültség ívelését.
Ezután alakíthatjuk át az egyes jeleneteket vagy szövegrészeket hang-képekké “orffi hangszerekkel”. Ehhez nem feltétlenül kell hangszertudás. Többnyire elég, ha a csoport könnyű előgyakorlatokat végez, kipróbálja a hangszer magas és mély hangjait, néhány ritmust (az együttjátszókkal összehangzóan vagy ellentétesen) és az összjátékot. A résztvevők számára egyszerűbb, ha a hangszerek egymás után lépnek be, és így mindegyikük megtalálja helyét a zenei szerkezetben.
Csak ezután kezdhetjük el a szöveg zenére való áttételét. Egyszerűbb, ha nem az egész szöveget írjuk át egyetlen folyamatos zeneművé, hanem az egyes részeket, motívumokat jelenítjük meg különálló hang-képekben. Ezeket lehetőleg közösen, a csoporttagok javaslatai szerint alakítjuk ki. Általában az a helyes, ha nem egyszerre szól valamennyi hangszer, hanem pl. egymásnak felelnek vagy követik egymást. Így néhány percen belül megalkothatunk egy-egy hang-képet. A csendes utóhatásnak szentelt szünet után jön a következő hang-kép, míg fokozatosan az egész szöveg zeneként csendül fel.
Formázás agyagból
A szöveg (lehetőleg többszöri) meghallgatása és célszerűen egyes motívumainak kifejtése után a csoport minden tagja kap egy darab kartonlapot, egy öklömnyi gyurmázó agyagot. Ez kézzel könnyen gyúrható legyen. Azt kérjük, hogy mindenki válassza ki és formázza meg a szöveg valamelyik vonatkozását. Csendben dolgozzanak, hogy mindenki koncentrálni tudjon. Utána páronként megbeszélhetik, hogy mit látnak egymás művében, és elhatározhatják, hogy a megtárgyaltakból mit mondanak el a rákövetkező közös megbeszélésen.
Elbeszélő szöveg esetén, ha abban személyek szerepelnek, meg lehet formálni valamelyik személyt is. Utána mindenki hangtalanul (esetleg írásban) beszélni kezdhet a megformált szereplővel, majd pedig beszélgető-társat kereshet a csoporttagok közül. Így sokszor mélyreható személyes párbeszéd alakul ki a szöveg segítségével.
Bibliai figurák felhasználása
A Doris Egli által feltalált bibliai alakokat egy arra jogosított tanfolyamvezető irányításával készítik el. Ólomlábon álló, de mozgatható, drót és szizalkender anyagú figurákról van szó. Sokféleképpen ki tudják fejezni a testhelyzeteket és emberi mozgásokat (lépés, térdelés, kezekkel arc elfedése...). Az alakok kifejezését és elrendezését látva belénk ivódik a szöveg s az abban leírt történés.
Igen sok lehetőség van a figurák bibliaórán való alkalmazására akár gyermekek, akár felnőttek körében. Ezekből példaképpen megemlítünk néhányat, amelyek bibliai történetek feldolgozásakor használhatók:
– Bemutatni egy elbeszélés “színpadi” elrendezését (pl. Pilátus ingadozó alakját a János-evangélium szenvedéstörténetében).
– Az Egli-figurák mozdulataival (testhelyzetével) kifejezni a bibliai személyek belső magatartását vagy belső történéseit (pl. a farizeus és a vámos magatartását).
– Az alakokat a szövegnek megfelelően felállítani és róluk párbeszédet kezdeni (a történelmi időbe helyezve vagy aktualizálva).
– Elmesélni egy bibliai történetet és közben mindent, amit elmondunk (minden cselekvést), kifejezni az alakokkal; ezzel elérjük, hogy felfigyeljünk a szöveg minden vonatkozására.
– Az alakok segítségével leképezni a bibliai szövegösszefüggést; így láthatóvá lesznek az összefüggések és az ellentétek is (pl. az elveszettekről szóló példabeszédekhez Jézusnak a bűnösökkel való étkezése).
– Ellentétes jeleneteket felállítani stb.
Képzeletbeli utazás (“fantáziálni”)
A módszer ösztönzője a Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlataiban való elmélyedés.
Miután a kiválasztott szövegrészt felolvasták, először egyes elemeit vagy “motiváló tényezőit” veszik jobban szemügyre (pl. személyeket és jellemvonásaikat), befogadva az első benyomásokat. Ekkor – a “fantáziautazás” sikerének feltételeként – testgyakorlás következik, amely előkészíti és ráhangolja a résztvevőket. (A valódi siker szükséges, elengedhetetlen feltétele a megfelelő oldott magatartás és saját tettünk érzékelése. Testünk érzékelése segítheti a figyelem összpontosítását, ha még sok napi ügy nyugtalanít. Ez kell hogy ráhangoljon a képzelődésre.)
A résztvevők kényelmes ülő helyzetet foglalnak el és bensőleg összeszedik magukat. Talpuk alatt érezzék a szilárd talajt, hátukat támasszák meg, szemüket csukják be, többször végezzenek mély be- és kilégzést. Utána próbálják tudatosan érzékelni a testüket: “fedezzék fel” egyes részeit a talpuktól kezdve a fejükig. Eközben a szemük változatlanul befelé irányul. És most elkezdődhet a “fantáziautazás”, amelyet a vezető szűkszavú útmutatásokkal segít. A résztvevők hagyják, hogy a belső képek “látóterükbe” kerüljenek: a vidéket, ahol a történet lejátszódik, a helyzeteket, amelyekben a beszélgetés folyik, pontosan megfigyelik, minden érzékükkel felfogják (szemmel, füllel, szaglással és tapintással a lehető leghatásosabban megtapasztalhatják a személyeket, tárgyakat, illatokat, a fényt és árnyékot, az egész színhelyt).
Egy-egy személynél tovább időzhetnek, azonosulhatnak vele, részt vehetnek beszédjükben (pl. hallhatják, amit Jézus nekik mond s amit arra maguk válaszolnak). Vagy pontosabban “szemügyre vehetnek” egy másik részletet, egy különös szempontot és arra koncentrálhatnak, majd feltehetik a kérdést, hogy a sok benyomás és kép közül melyik a legkedvesebb a számukra.
Lassan elhagyva a képzelődést megkérdezhetik maguktól: Mit kell feltétlenül megőriznem? Mit közölhetek másokkal is és mit tartsak meg kizárólag magamban?
A fantáziautazást “búcsúzással” fejezzük be, amelyben ismét testünk is részt vesz. Megdörzsöljük kezünket, jól kinyújtózkodunk, normális laza tartásba helyezkedünk. Utána szűkebb körben (2–4 személy) beszélgetünk, majd mindenki, aki akarja, elmeséli néhány benyomását nyilvánosság előtt.
A hitről való beszélgetést mindenekelőtt nagy átérzéssel és tapintattal kell vezetni. Feltétlenül tiszteletben kell tartani a lélek bizalmas területét. Senkit nem szabad nyilatkozatra kényszeríteni. Mindenki annyit közöl, amennyit akar.
A tapasztalatok megosztásakor gyakran mélyebben behatolnak a szöveg értelmébe. Annak fő pontjai és nehézségei, kérdései is jobban előtűnnek; ezeket – ha a résztvevők igénylik – jobban is fel lehet tárni inkább a szöveghez kötődő vagy élményszerű módszerekkel.
A képzelődés nem ritkán igen mély hitbeli tapasztalatokat is érint. A képek igen hatásosak és lényegbevágóak. Ugyanígy gyakran a rákövetkező beszélgetés is mély lelki rétegekig hatol.
A képzelődési gyakorlat alatt mindenkinek jut rá ideje, hogy a saját sebességével élje bele magát a szövegbe. Ezáltal általában többen olyanok is bekapcsolódnak a beszélgetésbe, akiket különben mások mindig megelőznek.
Mivel a képzelődésben a szubjektív tapasztalatról van szó, az itt nyert felismeréseket a szöveg feldolgozásával ki kell egészíteni (és néha “korrigálni” is), ha nem akarunk csak saját magunkra hagyatkozni. A szöveg feldolgozása azonban nem mindig könnyű az erős személyes élmények után.
További nehézséget jelent az, hogy egyes csoportokban senki nem tartja magát képesnek a megfelelő elővigyázatos beszélgetésvezetésre, s így megrövidül a tapasztalati megközelítés.
Gyakorlatlan résztvevők gyakran előítélettel viseltetnek az ilyen módszerek iránt. Mivel gyakran csak a tudás számít valamit, a saját átélést néha nem veszik komolyan.
Szemlélődés (meditálás)
A bibliaolvasás teljességének fontos része a szemlélődés. Ugyanakkor a latin nevén “meditáció” fogalmával kétségkívül néha a bibliafeldolgozás során is visszaélnek. Meditálásnak nevezik képek szemléletét, zene hallgatását, vagy gondolatok sokaságát, amelyeket másoknak “elmélkedésre” ajánlunk. Ez azonban nem meditáció. A szó eredeti értelméből kiindulva (meditari = a középutat tartani) rögtön láthatjuk, hogy az előbbiekkel gyakran nem megtaláljuk, hanem inkább messze túlhaladjuk vagy elkerüljük a középutat. A meditáció annak gyakorlása, hogy az ember Isten szavára és működésére figyeljen. A hallgatás befogadást, elfogadást jelent. Végül is nem az okos gondolatok nyújtanak az embernek igazi lelki elmélyülést, hanem éppen a saját magáról való lemondás, a felszabadulásra való képesség.
A felszabadultság és a teljes figyelemmel való odahallgatás hosszú, türelmes gyakorlást kíván, de erre minden ember képes. A csend vagy egy szentírási szó – magunkban ismételgetve – hozzásegít ehhez a figyelő magatartáshoz. Ezért tanácsos kevésre, pl. csak egyetlen szóra szorítkozni, amit pontosan és hosszan magunk elé idézünk. Csak ekkor tárul fel előttünk. Egy részletben, a zenében, képben, néhány szóban sejthetjük meg az Egészet. Fizikai készenlétünk és testtartásunk segít a belső, értelmi megnyílásban. Ekkor nem “létrehozzuk”, hanem ajándékba kapjuk a felismerést és a megtapasztalást.
A meditáció különösen kívánatos és hasznos eszköz a vezető felkészülésére.
Gyakorlatlan vagy kis gyakorlatú csoportok részére segítséget nyújthatnak a következő praktikus tanácsok:
– Az elmélyítést szolgálja néhány percnyi csend (kezdő csoport esetén nem több mint 3 perc) a bibliaóra végén.
– Gondoljunk ismételten a Biblia egy mondatára anélkül, hogy gondolkoznánk rajta, mint jelent (tehát mintegy “mantra”-ként . A szót használjuk terelőkorlátként, amely vezet bennünket. Mást ne akarjunk vele.
– Szemléljünk egy képet, amely értelmezi a szöveget, vagy ellentétben áll vele. Ez akár csendben történhet, akár másokkal való eszmecsere segítségével (többet látnak, mint egy személy egyedül). Az eszmecserét 2 lépcsősre javasoljuk: 1. Mit látok? (Pl. az angyal keze rámutat...). 2. Hogyan hat rám? (Félelmet, örömet okoz...).
– Zenés meditáció: az énekes vagy hangszeres zene segítheti összeszedettségünket és egy téma, egy szöveg vagy annak hangulata irányában való megnyilvánulásunkat. Mélyenfekvő élményeket eleveníthet fel vagy kelthet, amikor “hangoltságával” a hallgatóságban hangulatot kelt vagy tudatosít. A zenét használhatjuk egy bibliai szöveghez hozzávezető vagy elmélyítő céllal, de a bibliaórákon lehetőleg ne csak “háttérzeneként” alkalmazzuk.
– Meditálás jelképek segítségével: szemléletünk tárgyává tesszük a természet, a művészet vagy a mindennapi élet tárgyait. Nézzük, tapintjuk, érezzük, szagoljuk őket s így érzékeljük tulajdonságaikat. Ezáltal a tárgyak példázhatják életünk más tapasztalatait, amelyek gyakran önként kínálkoznak (pl. csírázó gabonaszem – meghalni, hogy éljünk; rügyező ág – nekikezdés mint kockázat).
Tánccal elbeszélni
“A tánc a vallásos megnyilatkozás legrégibb és legelemibb formája” (H. Göttner-Abendroth). Eredetileg leginkább ima volt, nem szórakozás. “A táncban bemutatott látható a Láthatatlan víziója” (Bejart).
A tánccal mindent meg tudunk érteni és mindent ki tudunk fejezni: érzések, szerepek, tárgyak, folyamatok, sőt elvont fogalmak is lefordíthatók a testi kifejezés, az állókép vagy a mozgás nyelvére, kifejezve belsőt és külsőt, egyszerűt és bonyolultat. A tánc felöleli az egész embert, benne lesz sikeres a testté-válás. Ha létemmel (és testemmel) fejezek ki jelképeket vagy képeket, akkor ezek lényegét teljesen átérzem. A tánc közelebb hozhatja Istent. Amint a Szentírásból tudjuk, Isten Lelkétől áthatott emberek táncolni kezdtek (pl. próféták csoportjai, Saul, Dávid, ld. 1 Sám 19,20; 2 Sám 6,5.14).
A keresztény Egyházban a táncnak nem volt nagy hagyománya. Csak a II. Vatikáni Zsinat óta próbálkoznak azzal – a meditatív tánc és a modern kifejező tánc hatására –, hogy a Bibliát is táncolják. Hogy lényünk mélyéből tudjunk megnyilatkozni és beleadni magunkat a történésbe, az mindenekelőtt pontos odafigyelést és jó szövegfeldolgozást kíván.
A Szentírás ilyen megközelítése feltétlenül alapos képzést igényel. A teljességre törő eljárás révén a lélek mélyrétegeiből problémák törhetnek elő, s ezek elővigyázatosságot kívánnak.
Bibliodráma és szerepjátszás
A bibliodráma a Biblia feldolgozásának többdimenziós módszereit foglalja magába. Maga a fogalom a “pszichodráma” fogalmával rokon. De míg a pszichodrámánál inkább az egyénnel való gyógyító foglalkozás áll előtérben, a bibliodráma fő súlypontja a csoport tevékenységében van.
A bibliodráma különféle megvalósulásaival – szerepek eljátszása, színház, jelbeszéd vagy mélypszichológiai kidolgozás – emberi cselekvéseket akarnak átélni és megérteni bibliai képek, jelképek és elbeszélések keretében.
A csoport a drámai megformálással megpróbál érzelmileg bekapcsolódni a Szentírás szövegeibe és igyekszik helyreállítani a kapcsolatot saját valóságunk és az ott leírtak között. Ebben lényeges az azonosulás. Ha egy szerepbe beleélem magam, megtapasztalom “az akkori mát”. A hagyomány és az aktuális helyzet kölcsönösen magyarázza egymást.
“Egy régi történet minden időkre szóló és időfeletti voltát tapasztaljuk meg a résztvevő odafigyelés és a mozdulatok révén, s így erre később ráismerhetünk mindennapi életünk során.” (W. Teichert, Bibliodrama, 18.).
Bár az eljárásra nem lehet merev szabályt alkalmazni, vázolunk egy gyakorlatban bevált módszert:
1. lépés: bemelegítés, ráhangoló gyakorlatok (testmozdulatok, meditálás, színészi gyakorlás stb.).
2. lépés: eljátszás (nemcsak végigjátszás, hanem egyúttal aktualizálás, valamint a szöveg, annak szereplői és az életünk egymásra hatása).
3. lépés: feldolgozás beszélgetés keretében (annak kiértékelése, amit a játékban láttunk és megéreztünk; összefüggések, amelyeket a játék tett láthatóvá).
A három lépést többször egymás után megismételhetjük a szöveg különböző szempontjai szerint.
A következőkben a szerepjáték néhány egyszerűbb módját mutatjuk be:
– A történet (fő) szerepeit többször elosztjuk magunk közt. Minden játékos (vagy beszélő) beszélgetés keretében is kifejtheti saját szerepének szempontjait. Így összességében sokoldalú kép alakul ki (hasonlóan a bennünk élő sokféle véleményhez, amelyek ellentétesek is lehetnek; a játéktól eltérően köznapi életünkben többnyire csak az egyiket engedjük szóhoz jutni).
Egy szöveg egyszerű lejátszása helyett sokkal inkább annak konfliktusait és lehetséges kifejleteit kell előtérbe helyezni. Hogy ez sikerüljön, a vezetőnek feltétlenül pontos utasítást kell adnia a játék keretét és körülményeit illetően. Előre pontosan meg kell határoznia, mikor (régen vagy ma) és hol játszódik a történet, továbbá (a szabad választásnak megfelelően) ki melyik szerepet játssza. Különben – a szerepek tisztázatlansága esetén – állandóan változnának a különböző szintek, amelyeken a játék folyik. (Ezért aktualizálás esetén a konkrét helyzetet is meg kell határozni.)
– Először minden résztvevő kiválaszt a szövegből egy fogalmat, amelyre próbál erősen odafigyelni. Utána egyikük elkezdi ezt a fogalmat “a színpadon” a többieknek bemutatni. (Ehhez a vezető adhat segítő ötleteket.) Ezután egy másik személy csatlakozik hozzá a saját fogalmával, megkeresve annak saját ábrázolási módját, és kapcsolatot is létesít az első fogalommal (pl. templom – farizeus). Ezt követi a harmadik szereplő, és így tovább. Ehhez odafigyelő és tapasztalt vezető szükséges.
– Kialakíthatunk állóképeket úgy, hogy mindenki kiválaszt a szövegből egy szót vagy egy fordulatot, amelyet elmélyít magában. Először mindenki külön állókép formájában jeleníti meg a szót (ill. fordulatot). Ezután 3-4 személyből álló csoport egymást követő sorrendbe állítja saját ábrázolásait s ezeket így bemutatja a többieknek. Ezt kiértékelő beszélgetésnek kell követnie.
Változat: egy 4-5 személyes csoport közösen alakít és mutat be egy szót. A megjelenítéshez színes kendőket is használhatunk.
Forrás: Közös Utunk a Bibliához Szent Jeromos Kiadó
Az alábbiakban ismertetendő módszerek nem a szöveget vagy annak feldolgozását helyezik előtérbe, hanem nagymértékben bevonják a résztvevők személyes egyéni tapasztalatait és élményeit. Természetesen voltaképpen a szöveg marad itt is a középpontban. Ennek megfelelően folytonos az átmenet az inkább szöveghez kötődő és az inkább élményen alapuló módszerek között.
Aktualizálás
Egy szöveg aktualizálva teljesen új, meglepő belátásokra vezethet. Az aktualizálásnak sok módja van. A következő választék adhat néhány ötletet:
– készítsünk személyes, modern fordítást (mai fogalmakkal és beszédstílussal),
– helyezzük át a szövegrészt egy eltérő élethelyzetbe,
– válasszunk más szövegfajtát (műfajt), pl. csodaleírás helyett riportot vagy példabeszéd helyet asztaltársasági beszélgetést.
Ezáltal csökkentjük a szövegek megszokottságát s így új figyelmet keltünk irántuk. (További műfajok lehetnek: propagandabeszéd, dal, költemény, szentbeszéd, szatíra stb.).
Más befejezést írni vagy mondani
A szöveget a befejező rész előtt félbeszakítjuk, és más, talán váratlanul ellentétes vagy kihívó befejezéssel folytatjuk. Ez a váratlan fordulat hozzájárulhat ahhoz, hogy jobban felfogjuk az eredeti szöveg értelmét.
Levélírás
A résztvevőktől azt kérjük, hogy saját mai helyzetükből kiindulva vagy egy bibliai személy (pl. Szent Pál, Jakab vagy a tékozló fiú) helyzetébe illeszkedve írjanak levelet a szövegben szereplő egyik személyhez, csoporthoz vagy közösséghez. Hasonlóképpen a szentírási szöveg hatására levelet írhatnak saját plébániai közösségüknek.
Szólásmódok összegyűjtése
Egy fogalomhoz (pl. fény) olyan szólásmódokat gyűjtünk a mindennapi életből, amelyek a fogalommal kapcsolatban vannak. (Ide tartoznak az ellentétes fogalmak is, mint pl. fény/világosság–homály/sötétség; szólás pl. sötétben látni.)
Szépírással leírni
A szövegek jobban belénk ivódnak, ha lassan lemásolunk egy egész szakaszt vagy annak egy részét, általában egy mondatát. A művészi megformálás és a tartalom elrendezése a szöveg megértését, valamint szemlélet útján elménkbe vésését szolgálja.
A módszert a bibliaóra elején úgy alkalmazhatjuk, hogy a szöveg elolvasása után minden résztvevő azt a mondatot írja le, amelyik a szívéhez szól. Utána a vezető újra elolvassa a szöveget, mondatonként szünetet tartva. Akik az éppen elolvasott mondatot másolták le, írásukat középre, sorban egymás alá helyezik. Így aztán kiderül, mi volt hatással különösen sokukra. Időnként érdemes egy intenzív bibliaóra végén elmélyítésül megismételni a mondatok írását. Néha lényeges változásokat tapasztalhatunk.
A fényképek nyelvén kifejezni
Egy szentírási szöveghez bevezetésül vagy az elemzés után elmélyítésül fényképeket is használhatunk, amelyeket a szöveg témájához gyűjtöttünk vagy az üzletek képválasztékából válogattunk. A képek megörökíthetik a szöveg egy elemét, de annak ellentétét is. Az asztalra vagy a földre kirakott fényképek szemlélete a jelenlévőkben ébredő asszociációk útján aktuális kapcsolatba hozza a szöveget az élettel. A csoportvezetők többnyire azt kérik, hogy mindenki válasszon egy képet, s az ezt követő gondolatcserében feltárulnak azok az egyéni tapasztalatok vagy lelki állapotok, amelyeket a kép idéz fel.
A módszer arra is alkalmas, hogy segítségével egy téma különböző szempontjait lássuk meg (pl. a “Szentlélek” témájához különböző lélekábrázolások képei). Ezeket a szempontokat a képek alapján maguk a résztvevők fejthetik ki és hozhatják kapcsolatba szentírási szövegrészekkel.
Diaképre lerajzolni
Ez a módszer a szöveg feldolgozása után annak elmélyítését szolgálja. Szükség van hozzá üres diakeretekre, filctollakra és méretre vágott pergament- vagy inkább műszaki rajzmásoló-papírra.
A résztvevők mindegyike a szöveg egyetlen részletét ábrázolhatja, amely különösen hatással volt rá. Lehetőleg a háttér is legyen színes, így kifejezőbb lesz a kép. Ajánlatos megbeszélni, hogy ki melyik részletet rajzolja. Így a végén a vetítéskor ismét az egész szöveg elénktárul a maga drámaiságával.
Mivel a rajzolásra szolgáló áttetsző papír igen kicsi, mindenki csupán a lényegeset ábrázolhatja. Az időtartam maradjon a szokásos bibliaóra vagy tanítási óra keretében (kb. 30 perc). A készen hozott művészi diaképekkel szemben előnyös, hogy ez a módszer a szöveget pontosan az illető csoportra és annak helyzetére vonatkozólag aktualizálja. Gyakran éppen azok a csoporttagok produkálnak megragadó, szokásostól elütő képeket, akik magukat művészileg teljesen tehetségtelennek tartják.
A kész diákat a szövegnek megfelelő sorrendbe rakjuk. A rajzolók gyakran szóban is hozzáfűznek valamit a saját képükhöz. Néha ajánlatos a vetítést csendben nézni és csak a képekhez illő egy-egy szót vagy rövid szövegrészt ismételni.
Vázlatosan lerajzolni
A résztvevők egy földre terített nagy papírlapra együttesen egy vázlatot rajzolnak, amely mindent tartalmaz, amit a szöveg leír (a belső folyamatokat is, mint a hallgatást, megfigyelést, megbocsátást...). A színhely és a személyek ábrázolására lehetőleg egyszerű jeleket vagy kifejezési módokat keresnek: pl. vonalas alakok jelenthetik a személyeket, egy stilizált térrész a házat vagy zsinagógát, jelek mutathatják a mozgást vagy az akadályokat...
A vezető mindenkit bátorítson az ábrázolásban való részvételre. Néha egyidejűleg akár többen is dolgozhatnak (pl. egy embertömeg felrajzolásában). Így mindenki aktivizálódik, együtt gondolkozik, részt vesz a szöveg megbeszélésében. A vázlaton megjelenik a történés összes folyamataival és vonatkozásaival, s ezt közös megbeszéléssel a csoport a végén még egyszer felidézheti. (A módszer különösen alkalmas csodák bemutatására vagy viták jellemzésére, mint például a fél kezére béna ember meggyógyítása, Mk 3,1-6.) A közös vázlatkészítés előnye, hogy mindenki cselekvőleg részt vehet benne, együtt végigmennek a szövegen és a végén mindenki szemléletesen láthatja a kibontakozó mondanivalót.
Például a Mk 3,1-6-hoz:
A szöveg megzenésítése / Hang-képek előállítása
Egy szöveg drámaiságának belső átélésére annak zenére való áttétele vezethet.
Először a szöveg feldolgozásával feltárjuk a szentírási szakaszt. Lényeges, hogy azt részekre bontsuk. Így a csoport pontosabban érzékeli a motívumokat, egyetlen képben rögzíti azokat és igyekszik követni a drámai feszültség ívelését.
Ezután alakíthatjuk át az egyes jeleneteket vagy szövegrészeket hang-képekké “orffi hangszerekkel”. Ehhez nem feltétlenül kell hangszertudás. Többnyire elég, ha a csoport könnyű előgyakorlatokat végez, kipróbálja a hangszer magas és mély hangjait, néhány ritmust (az együttjátszókkal összehangzóan vagy ellentétesen) és az összjátékot. A résztvevők számára egyszerűbb, ha a hangszerek egymás után lépnek be, és így mindegyikük megtalálja helyét a zenei szerkezetben.
Csak ezután kezdhetjük el a szöveg zenére való áttételét. Egyszerűbb, ha nem az egész szöveget írjuk át egyetlen folyamatos zeneművé, hanem az egyes részeket, motívumokat jelenítjük meg különálló hang-képekben. Ezeket lehetőleg közösen, a csoporttagok javaslatai szerint alakítjuk ki. Általában az a helyes, ha nem egyszerre szól valamennyi hangszer, hanem pl. egymásnak felelnek vagy követik egymást. Így néhány percen belül megalkothatunk egy-egy hang-képet. A csendes utóhatásnak szentelt szünet után jön a következő hang-kép, míg fokozatosan az egész szöveg zeneként csendül fel.
Formázás agyagból
A szöveg (lehetőleg többszöri) meghallgatása és célszerűen egyes motívumainak kifejtése után a csoport minden tagja kap egy darab kartonlapot, egy öklömnyi gyurmázó agyagot. Ez kézzel könnyen gyúrható legyen. Azt kérjük, hogy mindenki válassza ki és formázza meg a szöveg valamelyik vonatkozását. Csendben dolgozzanak, hogy mindenki koncentrálni tudjon. Utána páronként megbeszélhetik, hogy mit látnak egymás művében, és elhatározhatják, hogy a megtárgyaltakból mit mondanak el a rákövetkező közös megbeszélésen.
Elbeszélő szöveg esetén, ha abban személyek szerepelnek, meg lehet formálni valamelyik személyt is. Utána mindenki hangtalanul (esetleg írásban) beszélni kezdhet a megformált szereplővel, majd pedig beszélgető-társat kereshet a csoporttagok közül. Így sokszor mélyreható személyes párbeszéd alakul ki a szöveg segítségével.
Bibliai figurák felhasználása
A Doris Egli által feltalált bibliai alakokat egy arra jogosított tanfolyamvezető irányításával készítik el. Ólomlábon álló, de mozgatható, drót és szizalkender anyagú figurákról van szó. Sokféleképpen ki tudják fejezni a testhelyzeteket és emberi mozgásokat (lépés, térdelés, kezekkel arc elfedése...). Az alakok kifejezését és elrendezését látva belénk ivódik a szöveg s az abban leírt történés.
Igen sok lehetőség van a figurák bibliaórán való alkalmazására akár gyermekek, akár felnőttek körében. Ezekből példaképpen megemlítünk néhányat, amelyek bibliai történetek feldolgozásakor használhatók:
– Bemutatni egy elbeszélés “színpadi” elrendezését (pl. Pilátus ingadozó alakját a János-evangélium szenvedéstörténetében).
– Az Egli-figurák mozdulataival (testhelyzetével) kifejezni a bibliai személyek belső magatartását vagy belső történéseit (pl. a farizeus és a vámos magatartását).
– Az alakokat a szövegnek megfelelően felállítani és róluk párbeszédet kezdeni (a történelmi időbe helyezve vagy aktualizálva).
– Elmesélni egy bibliai történetet és közben mindent, amit elmondunk (minden cselekvést), kifejezni az alakokkal; ezzel elérjük, hogy felfigyeljünk a szöveg minden vonatkozására.
– Az alakok segítségével leképezni a bibliai szövegösszefüggést; így láthatóvá lesznek az összefüggések és az ellentétek is (pl. az elveszettekről szóló példabeszédekhez Jézusnak a bűnösökkel való étkezése).
– Ellentétes jeleneteket felállítani stb.
Képzeletbeli utazás (“fantáziálni”)
A módszer ösztönzője a Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlataiban való elmélyedés.
Miután a kiválasztott szövegrészt felolvasták, először egyes elemeit vagy “motiváló tényezőit” veszik jobban szemügyre (pl. személyeket és jellemvonásaikat), befogadva az első benyomásokat. Ekkor – a “fantáziautazás” sikerének feltételeként – testgyakorlás következik, amely előkészíti és ráhangolja a résztvevőket. (A valódi siker szükséges, elengedhetetlen feltétele a megfelelő oldott magatartás és saját tettünk érzékelése. Testünk érzékelése segítheti a figyelem összpontosítását, ha még sok napi ügy nyugtalanít. Ez kell hogy ráhangoljon a képzelődésre.)
A résztvevők kényelmes ülő helyzetet foglalnak el és bensőleg összeszedik magukat. Talpuk alatt érezzék a szilárd talajt, hátukat támasszák meg, szemüket csukják be, többször végezzenek mély be- és kilégzést. Utána próbálják tudatosan érzékelni a testüket: “fedezzék fel” egyes részeit a talpuktól kezdve a fejükig. Eközben a szemük változatlanul befelé irányul. És most elkezdődhet a “fantáziautazás”, amelyet a vezető szűkszavú útmutatásokkal segít. A résztvevők hagyják, hogy a belső képek “látóterükbe” kerüljenek: a vidéket, ahol a történet lejátszódik, a helyzeteket, amelyekben a beszélgetés folyik, pontosan megfigyelik, minden érzékükkel felfogják (szemmel, füllel, szaglással és tapintással a lehető leghatásosabban megtapasztalhatják a személyeket, tárgyakat, illatokat, a fényt és árnyékot, az egész színhelyt).
Egy-egy személynél tovább időzhetnek, azonosulhatnak vele, részt vehetnek beszédjükben (pl. hallhatják, amit Jézus nekik mond s amit arra maguk válaszolnak). Vagy pontosabban “szemügyre vehetnek” egy másik részletet, egy különös szempontot és arra koncentrálhatnak, majd feltehetik a kérdést, hogy a sok benyomás és kép közül melyik a legkedvesebb a számukra.
Lassan elhagyva a képzelődést megkérdezhetik maguktól: Mit kell feltétlenül megőriznem? Mit közölhetek másokkal is és mit tartsak meg kizárólag magamban?
A fantáziautazást “búcsúzással” fejezzük be, amelyben ismét testünk is részt vesz. Megdörzsöljük kezünket, jól kinyújtózkodunk, normális laza tartásba helyezkedünk. Utána szűkebb körben (2–4 személy) beszélgetünk, majd mindenki, aki akarja, elmeséli néhány benyomását nyilvánosság előtt.
A hitről való beszélgetést mindenekelőtt nagy átérzéssel és tapintattal kell vezetni. Feltétlenül tiszteletben kell tartani a lélek bizalmas területét. Senkit nem szabad nyilatkozatra kényszeríteni. Mindenki annyit közöl, amennyit akar.
A tapasztalatok megosztásakor gyakran mélyebben behatolnak a szöveg értelmébe. Annak fő pontjai és nehézségei, kérdései is jobban előtűnnek; ezeket – ha a résztvevők igénylik – jobban is fel lehet tárni inkább a szöveghez kötődő vagy élményszerű módszerekkel.
A képzelődés nem ritkán igen mély hitbeli tapasztalatokat is érint. A képek igen hatásosak és lényegbevágóak. Ugyanígy gyakran a rákövetkező beszélgetés is mély lelki rétegekig hatol.
A képzelődési gyakorlat alatt mindenkinek jut rá ideje, hogy a saját sebességével élje bele magát a szövegbe. Ezáltal általában többen olyanok is bekapcsolódnak a beszélgetésbe, akiket különben mások mindig megelőznek.
Mivel a képzelődésben a szubjektív tapasztalatról van szó, az itt nyert felismeréseket a szöveg feldolgozásával ki kell egészíteni (és néha “korrigálni” is), ha nem akarunk csak saját magunkra hagyatkozni. A szöveg feldolgozása azonban nem mindig könnyű az erős személyes élmények után.
További nehézséget jelent az, hogy egyes csoportokban senki nem tartja magát képesnek a megfelelő elővigyázatos beszélgetésvezetésre, s így megrövidül a tapasztalati megközelítés.
Gyakorlatlan résztvevők gyakran előítélettel viseltetnek az ilyen módszerek iránt. Mivel gyakran csak a tudás számít valamit, a saját átélést néha nem veszik komolyan.
Szemlélődés (meditálás)
A bibliaolvasás teljességének fontos része a szemlélődés. Ugyanakkor a latin nevén “meditáció” fogalmával kétségkívül néha a bibliafeldolgozás során is visszaélnek. Meditálásnak nevezik képek szemléletét, zene hallgatását, vagy gondolatok sokaságát, amelyeket másoknak “elmélkedésre” ajánlunk. Ez azonban nem meditáció. A szó eredeti értelméből kiindulva (meditari = a középutat tartani) rögtön láthatjuk, hogy az előbbiekkel gyakran nem megtaláljuk, hanem inkább messze túlhaladjuk vagy elkerüljük a középutat. A meditáció annak gyakorlása, hogy az ember Isten szavára és működésére figyeljen. A hallgatás befogadást, elfogadást jelent. Végül is nem az okos gondolatok nyújtanak az embernek igazi lelki elmélyülést, hanem éppen a saját magáról való lemondás, a felszabadulásra való képesség.
A felszabadultság és a teljes figyelemmel való odahallgatás hosszú, türelmes gyakorlást kíván, de erre minden ember képes. A csend vagy egy szentírási szó – magunkban ismételgetve – hozzásegít ehhez a figyelő magatartáshoz. Ezért tanácsos kevésre, pl. csak egyetlen szóra szorítkozni, amit pontosan és hosszan magunk elé idézünk. Csak ekkor tárul fel előttünk. Egy részletben, a zenében, képben, néhány szóban sejthetjük meg az Egészet. Fizikai készenlétünk és testtartásunk segít a belső, értelmi megnyílásban. Ekkor nem “létrehozzuk”, hanem ajándékba kapjuk a felismerést és a megtapasztalást.
A meditáció különösen kívánatos és hasznos eszköz a vezető felkészülésére.
Gyakorlatlan vagy kis gyakorlatú csoportok részére segítséget nyújthatnak a következő praktikus tanácsok:
– Az elmélyítést szolgálja néhány percnyi csend (kezdő csoport esetén nem több mint 3 perc) a bibliaóra végén.
– Gondoljunk ismételten a Biblia egy mondatára anélkül, hogy gondolkoznánk rajta, mint jelent (tehát mintegy “mantra”-ként . A szót használjuk terelőkorlátként, amely vezet bennünket. Mást ne akarjunk vele.
– Szemléljünk egy képet, amely értelmezi a szöveget, vagy ellentétben áll vele. Ez akár csendben történhet, akár másokkal való eszmecsere segítségével (többet látnak, mint egy személy egyedül). Az eszmecserét 2 lépcsősre javasoljuk: 1. Mit látok? (Pl. az angyal keze rámutat...). 2. Hogyan hat rám? (Félelmet, örömet okoz...).
– Zenés meditáció: az énekes vagy hangszeres zene segítheti összeszedettségünket és egy téma, egy szöveg vagy annak hangulata irányában való megnyilvánulásunkat. Mélyenfekvő élményeket eleveníthet fel vagy kelthet, amikor “hangoltságával” a hallgatóságban hangulatot kelt vagy tudatosít. A zenét használhatjuk egy bibliai szöveghez hozzávezető vagy elmélyítő céllal, de a bibliaórákon lehetőleg ne csak “háttérzeneként” alkalmazzuk.
– Meditálás jelképek segítségével: szemléletünk tárgyává tesszük a természet, a művészet vagy a mindennapi élet tárgyait. Nézzük, tapintjuk, érezzük, szagoljuk őket s így érzékeljük tulajdonságaikat. Ezáltal a tárgyak példázhatják életünk más tapasztalatait, amelyek gyakran önként kínálkoznak (pl. csírázó gabonaszem – meghalni, hogy éljünk; rügyező ág – nekikezdés mint kockázat).
Tánccal elbeszélni
“A tánc a vallásos megnyilatkozás legrégibb és legelemibb formája” (H. Göttner-Abendroth). Eredetileg leginkább ima volt, nem szórakozás. “A táncban bemutatott látható a Láthatatlan víziója” (Bejart).
A tánccal mindent meg tudunk érteni és mindent ki tudunk fejezni: érzések, szerepek, tárgyak, folyamatok, sőt elvont fogalmak is lefordíthatók a testi kifejezés, az állókép vagy a mozgás nyelvére, kifejezve belsőt és külsőt, egyszerűt és bonyolultat. A tánc felöleli az egész embert, benne lesz sikeres a testté-válás. Ha létemmel (és testemmel) fejezek ki jelképeket vagy képeket, akkor ezek lényegét teljesen átérzem. A tánc közelebb hozhatja Istent. Amint a Szentírásból tudjuk, Isten Lelkétől áthatott emberek táncolni kezdtek (pl. próféták csoportjai, Saul, Dávid, ld. 1 Sám 19,20; 2 Sám 6,5.14).
A keresztény Egyházban a táncnak nem volt nagy hagyománya. Csak a II. Vatikáni Zsinat óta próbálkoznak azzal – a meditatív tánc és a modern kifejező tánc hatására –, hogy a Bibliát is táncolják. Hogy lényünk mélyéből tudjunk megnyilatkozni és beleadni magunkat a történésbe, az mindenekelőtt pontos odafigyelést és jó szövegfeldolgozást kíván.
A Szentírás ilyen megközelítése feltétlenül alapos képzést igényel. A teljességre törő eljárás révén a lélek mélyrétegeiből problémák törhetnek elő, s ezek elővigyázatosságot kívánnak.
Bibliodráma és szerepjátszás
A bibliodráma a Biblia feldolgozásának többdimenziós módszereit foglalja magába. Maga a fogalom a “pszichodráma” fogalmával rokon. De míg a pszichodrámánál inkább az egyénnel való gyógyító foglalkozás áll előtérben, a bibliodráma fő súlypontja a csoport tevékenységében van.
A bibliodráma különféle megvalósulásaival – szerepek eljátszása, színház, jelbeszéd vagy mélypszichológiai kidolgozás – emberi cselekvéseket akarnak átélni és megérteni bibliai képek, jelképek és elbeszélések keretében.
A csoport a drámai megformálással megpróbál érzelmileg bekapcsolódni a Szentírás szövegeibe és igyekszik helyreállítani a kapcsolatot saját valóságunk és az ott leírtak között. Ebben lényeges az azonosulás. Ha egy szerepbe beleélem magam, megtapasztalom “az akkori mát”. A hagyomány és az aktuális helyzet kölcsönösen magyarázza egymást.
“Egy régi történet minden időkre szóló és időfeletti voltát tapasztaljuk meg a résztvevő odafigyelés és a mozdulatok révén, s így erre később ráismerhetünk mindennapi életünk során.” (W. Teichert, Bibliodrama, 18.).
Bár az eljárásra nem lehet merev szabályt alkalmazni, vázolunk egy gyakorlatban bevált módszert:
1. lépés: bemelegítés, ráhangoló gyakorlatok (testmozdulatok, meditálás, színészi gyakorlás stb.).
2. lépés: eljátszás (nemcsak végigjátszás, hanem egyúttal aktualizálás, valamint a szöveg, annak szereplői és az életünk egymásra hatása).
3. lépés: feldolgozás beszélgetés keretében (annak kiértékelése, amit a játékban láttunk és megéreztünk; összefüggések, amelyeket a játék tett láthatóvá).
A három lépést többször egymás után megismételhetjük a szöveg különböző szempontjai szerint.
A következőkben a szerepjáték néhány egyszerűbb módját mutatjuk be:
– A történet (fő) szerepeit többször elosztjuk magunk közt. Minden játékos (vagy beszélő) beszélgetés keretében is kifejtheti saját szerepének szempontjait. Így összességében sokoldalú kép alakul ki (hasonlóan a bennünk élő sokféle véleményhez, amelyek ellentétesek is lehetnek; a játéktól eltérően köznapi életünkben többnyire csak az egyiket engedjük szóhoz jutni).
Egy szöveg egyszerű lejátszása helyett sokkal inkább annak konfliktusait és lehetséges kifejleteit kell előtérbe helyezni. Hogy ez sikerüljön, a vezetőnek feltétlenül pontos utasítást kell adnia a játék keretét és körülményeit illetően. Előre pontosan meg kell határoznia, mikor (régen vagy ma) és hol játszódik a történet, továbbá (a szabad választásnak megfelelően) ki melyik szerepet játssza. Különben – a szerepek tisztázatlansága esetén – állandóan változnának a különböző szintek, amelyeken a játék folyik. (Ezért aktualizálás esetén a konkrét helyzetet is meg kell határozni.)
– Először minden résztvevő kiválaszt a szövegből egy fogalmat, amelyre próbál erősen odafigyelni. Utána egyikük elkezdi ezt a fogalmat “a színpadon” a többieknek bemutatni. (Ehhez a vezető adhat segítő ötleteket.) Ezután egy másik személy csatlakozik hozzá a saját fogalmával, megkeresve annak saját ábrázolási módját, és kapcsolatot is létesít az első fogalommal (pl. templom – farizeus). Ezt követi a harmadik szereplő, és így tovább. Ehhez odafigyelő és tapasztalt vezető szükséges.
– Kialakíthatunk állóképeket úgy, hogy mindenki kiválaszt a szövegből egy szót vagy egy fordulatot, amelyet elmélyít magában. Először mindenki külön állókép formájában jeleníti meg a szót (ill. fordulatot). Ezután 3-4 személyből álló csoport egymást követő sorrendbe állítja saját ábrázolásait s ezeket így bemutatja a többieknek. Ezt kiértékelő beszélgetésnek kell követnie.
Változat: egy 4-5 személyes csoport közösen alakít és mutat be egy szót. A megjelenítéshez színes kendőket is használhatunk.
Forrás: Közös Utunk a Bibliához Szent Jeromos Kiadó
Kenyérmeditáció Bibliaolvasási ötlet
Kenyérmeditáció
Vágvölgyi Éva
A kör közepére egy szép, friss kenyeret helyezünk egy fehér szalvétára. A résztvevők egy asszociációs játékban elmondják, hogy mi jut eszükbe a kenyérről, a szavakat a vezető a táblára írja. Az asszociációs játék végén a kenyeret a szalvétában körbeadogatják, így a résztvevők közelebbről
is megnézhetik, érezhetik az illatát, stb. Miközben egymásnak adogatják a kenyeret, ha valakinek van valamilyen a kenyérhez fűződő élménye, azt megoszthatja a többiekkel. Befejezésül imádságos csendben újra körbeadogatják a kenyeret, mindenki tör belőle és megeszi. Kis csend után elénekeljük Debaisieux: Jó föld c. énekét (szöveg és dallam az „Énekelj az Úrnak" c. gyűjtemény 194. oldalán).
Szentírási szöveg
Az első kenyérszaporítás, Mk 6,30-44
Beszélgetés a csodáról
Mielőtt Jézus csodáival kezdenénk foglalkozni, próbáljuk röviden megfogalmazni, hogy mit is élünk meg a csoda kapcsán, mit nevezünk csodának? Egyetlen mondattal talán így lehetne összefoglalni: A csoda Isten jelenlétének, a természetfölöttinek a megtapasztalása.
Ez a tapasztalat származhat abból, amikor a teremtett világ működésében, rendjében ismerjük fel ezt a jelenlétet, melyet a Bölcsesség könyvének szerzője így fogalmaz meg
a Bibliában:
„A teremtmények nagyságából és szépségéből összehasonlítás útján meg lehet ismerni teremtőjüket” (Bölcs 13,5).
- vagy egy hívő tudós:
„Ha egy kis növényt, egy búzaszálat vagy útszéli gazt látok, Isten nagyságát érzem mögötte, s leborulok e hatalom előtt.” (Linné)
De Isten jelenlétét és nagyságát tapasztalhatjuk meg abban is, amikor reményt vesztett, kilátástalan helyzetben (betegség, halál, természeti csapás esetén) olyan rendkívüli jelenségekkel találkozunk, melyek során az általunk ismert természeti törvények nem érvényesülnek.
A. Weiser szerint a csodát többféleképpen értelmezzük:
Nem csak a keresztény hagyományban találunk csodatörténeteket, hanem más ókori irodalomban is. Csodákat tulajdonítottak Vespasianus császárnak, Tüanai Apollónak, csodás gyógyulásokról adnak hírt az epidauroszi Aszklépiosz templom fogadalmi táblái és feliratai, stb. Itt most nem foglalkozunk azzal, hogy ezek a csodák valóban megtörténtek-e, hanem hogy a csodatévők és a velük kapcsolatos csodatörténetek milyen hatással voltak az emberekre. Akár egy személyhez, akár egy helyhez fűződött a csoda, a róla szóló híradás mindig reménysugarat adott, hogy létezik egy karizmatikus személy vagy mágus, vagy egy szentély, ahol az emberek megszabadulhatnak a szenvedéseiktől. A karizmatikus személyhez fűződő csodák esetében a csodatett mindig a tanítói tevékenységet kísérte és a tanítás hitelességének bizonyítéka volt (Pitagórasz, Tüanai Apolló, stb).
Jézus is úgy lépett fel, mint csodatévő karizmatikus, aki tanítását csodáival igazolja. Eddig a pontig Jézus csodáit, az evangéliumi csodatörténeteket párhuzamba állíthatjuk a többi csodatévő karizmatikussal. Jézus csodáiban van azonban valami, ami döntően elhatárolja azokat más csodáktól. Maga Jézus is másként fogja fel saját csodáit, és az első keresztények, akik továbbadták, szintén sajátos szándékot követtek.
Jézus csodái nem abban különböznek más csodáktól, hogy ezek valóban megtörténtek (szemben a többivel, ami eszerint csalás lenne), hanem abban, ahogy Jézus értelmezi azokat. Ismételten kijelenti, hogy az ő csodái a kezdődő Isten-uralmának jelei, előízét jelentik annak, amit Isten az új világban meg fog valósítani. „Ha én az Isten ujjával űzöm ki a gonosz lelkeket, akkor már közel van hozzátok az Isten országa"- mondja Jézus azoknak, akik nem értik mi rejtőzik tettei mögött (Lk 11,20). Jézus ezekkel csodáinak olyan értelmet tulajdonít, amit nem találunk meg egyetlen csodatévőnél sem. Csodái epizódok, mégis világtörténelmi jelentőségűek, mert ablakot nyitnak az új világra, amelyet Isten meg fog alkotni. Jézus prédikációja éppen azáltal nyeri el sürgető aktualitását, időszerűségét, hogy nem csak beszél egy új világról, hanem csodái által annak részbeni megtapasztalására is lehetőséget ad.
A csodatörténetek formai sajátosságai
Mint minden másnak, a csodatörténeteknek is megvannak a maguk irodalmi sajátságai, amelyet a csodákról beszelők önkéntelenül is alkalmaznak. Ezeknek a formáknak a tanulmányozása segít bennünket abban, hogy felismerjük az elbeszélések tényleges üzenetét, tanítását, hogy ne csak arra figyeljünk fel bennük, ami magától is a szemünkbe ötlik. Vizsgálódásunk során megértjük majd, hogy a forma is közöl valamit, hogy az is a kommunikációs folyamat fontos része.
a) Törvényszerűségek a csodatörténetek felépítésében, visszatérő elemek:
1. Bevezetés: Bemutatja a kiinduló helyzetet, körülményeket: a csodatévőt, a szenvedőt, más személyeket, akik valamiképpen érdekeltek az eseményben.
2. Előterjesztés: Feszült helyzet; a csoda előkészületei; a szenvedő bajának bemutatása; a jelenlévő személyek felveszik egymással a kapcsolatot; ez feszültséget vagy egyenesen összeütközést okoz.
3. Csodatétel (központi rész): a gyógyítás vagy más csoda megtörténik, a gyógyulás vagy más csoda bekövetkeztének tényét megállapítják, bizonyítják.
4. Befejezés: a csoda hatása a jelenlévőkre; a gyógyult elbocsátása.
b) Ha a csodatörténeteket összehasonlítjuk, azt látjuk, hogy a bennük szereplő személyeknek mindenütt ugyanaz a szerepük. Két főszereplő van:
- a csodatévő
- és a szenvedő
A csodatevő és a rászoruló mellett az esemény lefolyásának megfelelően még az alábbi személyek fordulhatnak elő:
- a szenvedő kísérői, hozzátartozói
- a csodatevő kísérői, tanítványai
- az ellenfelek
- a jelenlévő tömeg
- alkalmasint a gonosz szellemek, démonok
c) A csodatörténetek témájuk szerint a következő hat alcsoportba tartozhatnak: gyógyítástörténet, halottfeltámasztás, ördögűzés, mentő-csoda, szabály-csoda és ajándékozócsoda.
A „bevezetésiben (1. rész) feltárt szükséghelyzet lehet a besorolás egyik szempontja: betegség - gyógyítástörténet; halál - halottfeltámasztás; megszállottság - ördögűzés; a természeti erők által okozott veszélyhelyzetek - mentőcsoda; Isten akarata körüli bizonytalanság – szabály-csoda; elegendő élelmiszer hiánya - ajándékozó csoda.
A csodák téma szerinti felosztásával összhangban áll az is, hogy a történetben a lehetséges visszatérő elemek közül melyek fordulnak elő. Általánosságban annyit mondhatunk, hogy pl. a gyógyítások esetében az „előterjesztéssel” (2. rész) kapcsolatos motívumok többnyire kisebb számmal szerepelnek, viszont a „csodatétel” (3. rész) során több a felhasznált visszatérő elem. A szabály-csodáknál a központi rész („csodatétel”) viszonylag rövid, szinte mellékes, a bizonyítás („előterjesztés”) ezzel szemben a figyelem középpontjába kerül. Ajándékozó csodáknál maga a csodatétel nem is szerepel, a „befejezés" viszont számos motívumot tartalmaz.
Az ajándékozó-csoda jellemzői: váratlanul előteremtenek különböző anyagi javakat, rendkívüli, meglepő módon adományoznak, élelmiszert szaporítanak, valami mást táplálékká változtatnak. A csodatévő saját jószántából cselekszik; a történet befejezésénél a csodatett bizonyítása részletes és konkrét számadatokat tartalmaz.
Összekapcsolás más szentírási helyekkel
Az első kenyérszaporítás csodájának összekapcsolása más szentírási helyekkel. Figyeljék meg:
- a szembeötlő mozzanatokat
- az átszerkesztéseket, kiegészítéseket és kihagyásokat
- a szerkezeti összehasonlítás pontjait
- a személyeket: Jézus - tanítványok - nép
(kitől indul ki a kezdeményezés? stb.)
- a motívumvázat, motívumokat
- a szóvonatkozásokat
- a szövegösszefüggéseket
- a szimbolikát
- következtessenek a beszélő szándékára és a „Sitz im Lebenre”
a.) Mk 6,30-44 - 2Kir 4,42-44. Hol találnak célzást a Zsolt 23-ra, a Szám 27,17-re, a Kiv 18,21.25-re?
[Háttértudnivaló: Az elbeszélés szimbolikus szándéka: Jézus mint Izrael pásztora; Az Élet Igéjéről való gondoskodás a pásztor dolga; együtt szenved velük; A nyájnak nem szabad szétszóródni; A tanítványoknak ugyanaz a szerepe, mint a véneknek a nép között; Isten népének táborhelye a „zöldellő réteken" (Zsolt 23); Jézus, mint a zsidóknál a ház ura vezeti az étkezést; A túlcsordulás képe. A szöveg a korai zsidó-keresztény teológiát tükrözi.]
b.) Mk 6,30-44-Mt 14,1-21; Mt 15,32-39; Milyen ószövetségi célzásokat találunk Mt-nál, mi a krisztológiai mondanivalója és a „Sitz im Lebenje.”
[Háttértudnivaló: Jézus a bölcs. A tanítványok nem értetlenek, hanem kishitűek. Az étkezés középpontjába kerülnek: az Eucharisztia gyakorlata! Jézust nem mint Izrael pásztorát, hanem mint a megfáradtak és megterheltek Üdvözítőjét mutatja be, mint a gazdag embert, aki mindenkit meghívott az asztalához.]
c.) Mk 6,30-44 - Lk 9,10b-17. Figyeljék meg az elbeszélés távlatait és összefüggéseit. Hasonlítsák össze a lukácsi szöveget más lukácsi helyekkel: Lk 22,7-38; 24,28-31 és az ApCsel 2,42.46; 20,7-12; 27,35.
[Háttértudnivaló: újabb szövegösszefüggés. Jézus, mint a nép Üdvözítője, a lakoma ura, az apostolok, mint az eucharisztikus lakoma elöljárói.]
d.) Mk 6,30-44 - Jn 6,1-15. Jellemezze a hasonlóságokat és a különbségeket a szinoptikusoknál két szempontból: Melyik van Jánoshoz a legközelebb? Hasonlítsa össze az eucharisztikus beszéddel (Jn 6,22-59), mint a Jánosnál levő kenyérszaporítás magyarázatával.
[Háttértudnivaló: János áll a márki megfogalmazáshoz a legközelebb. Krisztológiai összpontosítás: a csoda úgy mutat Jézusra, mint az élet kenyerére. Jézus önszántából tesz csodát. A felülmúlás csodája!]
e.) Mk 6,30-44 - Mk 8,1-9. Ragadja meg a különbségeket és a sajátosságokat (szükséghelyzet, tömeg, számok)! Hozza kapcsolatba a Mk 7,24-30-al és 7,31-37-tel és fogalmazza meg ezek alapján a „Sitz im Lebenjét!”
[Háttértudnivaló: A pogánykeresztények részesülése az Eucharisztiában. Valódi szükséghelyzet (puszta!). A csoda elhomályosítja a tanítványok szerepét. Az ószövetségi vonatkozás háttérbe kerül, helyette erősebb az utolsó vacsorával való egybecsengés).
f.) Milyen magyarázatot ad maga Márk a két kenyérszaporítás-csodára? Olvassák el hozzá a Mk 8,14-21 és a Mt 16,5-12
Vers - Sík Sándor: Megértettem, hogy kenyérnek születtem
Van, aki toronynak születik, és van, aki remetének
Van, aki őrlő szájnak, és van, aki csemegének:
Engem magnak vetett a Magvető,
És kenyérnek, annak is feketének.
Mintha csak játszani, bújtam elő
Meleg mélyedből, drága földem,
Kíváncsian, szelesen, zölden.
Babusgatták öreg barázdák,
Hízlalgatták kövér májusi pászták,
Éreztem a jó napsugarak csókját,
Míg körülem pitypalatty furulyáz,
És borzas szelek játszanak fogócskát,
Így nő ki nyurgán fiú és kalász.
És éreztem, amint a fürtös száron
Az Isten ujja végigsimogat,
S rámlelt a törvény: minden búzaszálon
Csak egy kalász marad.
És itt a pecsét a szívemen:
A Szűz Mária áldott képét
Viseli minden búzaszem.
Aztán levágtak, a szérűbe hordtak,
Verejtes nyárban csépen meghadartak,
Malomba vittek őrletők,
Két kő között megtörtek ők,
Aztán sötét kamrába kerültem,
És megsüppedtem (puha liszt), és magamba merültem.
Aztán egy koporsószerű
Mély teknőbe dobtak,
Két bütykös nagy tenyér belém merült,
És nekifogtak:
És addig téptek, szaggattak, tepertek,
Öreg kovásszal úgy-úgy elkevertek,
Hogy sírtam és a könnyeim cuppogtak
De addig nyúzott a két hadaró,
Míg elmúlt bennem minden savanyúság,
S nem állta görccsel rossz csomó
Tésztámnak tiszta belehúsát,
S igaz kenyér törvényeként
Színig dagadtam az edényt.
Úgy majd aztán a kemencébe raknak,
Míg porhanyó leszek és szép piros,
Meleg cipó, kívánatos.
Mert kínban kel meg a kenyér
Emberfalatnak.
Forrás: Közös Utunk a Bibliához Szent Jeromos Kiadó
Vágvölgyi Éva
A kör közepére egy szép, friss kenyeret helyezünk egy fehér szalvétára. A résztvevők egy asszociációs játékban elmondják, hogy mi jut eszükbe a kenyérről, a szavakat a vezető a táblára írja. Az asszociációs játék végén a kenyeret a szalvétában körbeadogatják, így a résztvevők közelebbről
is megnézhetik, érezhetik az illatát, stb. Miközben egymásnak adogatják a kenyeret, ha valakinek van valamilyen a kenyérhez fűződő élménye, azt megoszthatja a többiekkel. Befejezésül imádságos csendben újra körbeadogatják a kenyeret, mindenki tör belőle és megeszi. Kis csend után elénekeljük Debaisieux: Jó föld c. énekét (szöveg és dallam az „Énekelj az Úrnak" c. gyűjtemény 194. oldalán).
Szentírási szöveg
Az első kenyérszaporítás, Mk 6,30-44
Beszélgetés a csodáról
Mielőtt Jézus csodáival kezdenénk foglalkozni, próbáljuk röviden megfogalmazni, hogy mit is élünk meg a csoda kapcsán, mit nevezünk csodának? Egyetlen mondattal talán így lehetne összefoglalni: A csoda Isten jelenlétének, a természetfölöttinek a megtapasztalása.
Ez a tapasztalat származhat abból, amikor a teremtett világ működésében, rendjében ismerjük fel ezt a jelenlétet, melyet a Bölcsesség könyvének szerzője így fogalmaz meg
a Bibliában:
„A teremtmények nagyságából és szépségéből összehasonlítás útján meg lehet ismerni teremtőjüket” (Bölcs 13,5).
- vagy egy hívő tudós:
„Ha egy kis növényt, egy búzaszálat vagy útszéli gazt látok, Isten nagyságát érzem mögötte, s leborulok e hatalom előtt.” (Linné)
De Isten jelenlétét és nagyságát tapasztalhatjuk meg abban is, amikor reményt vesztett, kilátástalan helyzetben (betegség, halál, természeti csapás esetén) olyan rendkívüli jelenségekkel találkozunk, melyek során az általunk ismert természeti törvények nem érvényesülnek.
A. Weiser szerint a csodát többféleképpen értelmezzük:
Nem csak a keresztény hagyományban találunk csodatörténeteket, hanem más ókori irodalomban is. Csodákat tulajdonítottak Vespasianus császárnak, Tüanai Apollónak, csodás gyógyulásokról adnak hírt az epidauroszi Aszklépiosz templom fogadalmi táblái és feliratai, stb. Itt most nem foglalkozunk azzal, hogy ezek a csodák valóban megtörténtek-e, hanem hogy a csodatévők és a velük kapcsolatos csodatörténetek milyen hatással voltak az emberekre. Akár egy személyhez, akár egy helyhez fűződött a csoda, a róla szóló híradás mindig reménysugarat adott, hogy létezik egy karizmatikus személy vagy mágus, vagy egy szentély, ahol az emberek megszabadulhatnak a szenvedéseiktől. A karizmatikus személyhez fűződő csodák esetében a csodatett mindig a tanítói tevékenységet kísérte és a tanítás hitelességének bizonyítéka volt (Pitagórasz, Tüanai Apolló, stb).
Jézus is úgy lépett fel, mint csodatévő karizmatikus, aki tanítását csodáival igazolja. Eddig a pontig Jézus csodáit, az evangéliumi csodatörténeteket párhuzamba állíthatjuk a többi csodatévő karizmatikussal. Jézus csodáiban van azonban valami, ami döntően elhatárolja azokat más csodáktól. Maga Jézus is másként fogja fel saját csodáit, és az első keresztények, akik továbbadták, szintén sajátos szándékot követtek.
Jézus csodái nem abban különböznek más csodáktól, hogy ezek valóban megtörténtek (szemben a többivel, ami eszerint csalás lenne), hanem abban, ahogy Jézus értelmezi azokat. Ismételten kijelenti, hogy az ő csodái a kezdődő Isten-uralmának jelei, előízét jelentik annak, amit Isten az új világban meg fog valósítani. „Ha én az Isten ujjával űzöm ki a gonosz lelkeket, akkor már közel van hozzátok az Isten országa"- mondja Jézus azoknak, akik nem értik mi rejtőzik tettei mögött (Lk 11,20). Jézus ezekkel csodáinak olyan értelmet tulajdonít, amit nem találunk meg egyetlen csodatévőnél sem. Csodái epizódok, mégis világtörténelmi jelentőségűek, mert ablakot nyitnak az új világra, amelyet Isten meg fog alkotni. Jézus prédikációja éppen azáltal nyeri el sürgető aktualitását, időszerűségét, hogy nem csak beszél egy új világról, hanem csodái által annak részbeni megtapasztalására is lehetőséget ad.
A csodatörténetek formai sajátosságai
Mint minden másnak, a csodatörténeteknek is megvannak a maguk irodalmi sajátságai, amelyet a csodákról beszelők önkéntelenül is alkalmaznak. Ezeknek a formáknak a tanulmányozása segít bennünket abban, hogy felismerjük az elbeszélések tényleges üzenetét, tanítását, hogy ne csak arra figyeljünk fel bennük, ami magától is a szemünkbe ötlik. Vizsgálódásunk során megértjük majd, hogy a forma is közöl valamit, hogy az is a kommunikációs folyamat fontos része.
a) Törvényszerűségek a csodatörténetek felépítésében, visszatérő elemek:
1. Bevezetés: Bemutatja a kiinduló helyzetet, körülményeket: a csodatévőt, a szenvedőt, más személyeket, akik valamiképpen érdekeltek az eseményben.
2. Előterjesztés: Feszült helyzet; a csoda előkészületei; a szenvedő bajának bemutatása; a jelenlévő személyek felveszik egymással a kapcsolatot; ez feszültséget vagy egyenesen összeütközést okoz.
3. Csodatétel (központi rész): a gyógyítás vagy más csoda megtörténik, a gyógyulás vagy más csoda bekövetkeztének tényét megállapítják, bizonyítják.
4. Befejezés: a csoda hatása a jelenlévőkre; a gyógyult elbocsátása.
b) Ha a csodatörténeteket összehasonlítjuk, azt látjuk, hogy a bennük szereplő személyeknek mindenütt ugyanaz a szerepük. Két főszereplő van:
- a csodatévő
- és a szenvedő
A csodatevő és a rászoruló mellett az esemény lefolyásának megfelelően még az alábbi személyek fordulhatnak elő:
- a szenvedő kísérői, hozzátartozói
- a csodatevő kísérői, tanítványai
- az ellenfelek
- a jelenlévő tömeg
- alkalmasint a gonosz szellemek, démonok
c) A csodatörténetek témájuk szerint a következő hat alcsoportba tartozhatnak: gyógyítástörténet, halottfeltámasztás, ördögűzés, mentő-csoda, szabály-csoda és ajándékozócsoda.
A „bevezetésiben (1. rész) feltárt szükséghelyzet lehet a besorolás egyik szempontja: betegség - gyógyítástörténet; halál - halottfeltámasztás; megszállottság - ördögűzés; a természeti erők által okozott veszélyhelyzetek - mentőcsoda; Isten akarata körüli bizonytalanság – szabály-csoda; elegendő élelmiszer hiánya - ajándékozó csoda.
A csodák téma szerinti felosztásával összhangban áll az is, hogy a történetben a lehetséges visszatérő elemek közül melyek fordulnak elő. Általánosságban annyit mondhatunk, hogy pl. a gyógyítások esetében az „előterjesztéssel” (2. rész) kapcsolatos motívumok többnyire kisebb számmal szerepelnek, viszont a „csodatétel” (3. rész) során több a felhasznált visszatérő elem. A szabály-csodáknál a központi rész („csodatétel”) viszonylag rövid, szinte mellékes, a bizonyítás („előterjesztés”) ezzel szemben a figyelem középpontjába kerül. Ajándékozó csodáknál maga a csodatétel nem is szerepel, a „befejezés" viszont számos motívumot tartalmaz.
Az ajándékozó-csoda jellemzői: váratlanul előteremtenek különböző anyagi javakat, rendkívüli, meglepő módon adományoznak, élelmiszert szaporítanak, valami mást táplálékká változtatnak. A csodatévő saját jószántából cselekszik; a történet befejezésénél a csodatett bizonyítása részletes és konkrét számadatokat tartalmaz.
Összekapcsolás más szentírási helyekkel
Az első kenyérszaporítás csodájának összekapcsolása más szentírási helyekkel. Figyeljék meg:
- a szembeötlő mozzanatokat
- az átszerkesztéseket, kiegészítéseket és kihagyásokat
- a szerkezeti összehasonlítás pontjait
- a személyeket: Jézus - tanítványok - nép
(kitől indul ki a kezdeményezés? stb.)
- a motívumvázat, motívumokat
- a szóvonatkozásokat
- a szövegösszefüggéseket
- a szimbolikát
- következtessenek a beszélő szándékára és a „Sitz im Lebenre”
a.) Mk 6,30-44 - 2Kir 4,42-44. Hol találnak célzást a Zsolt 23-ra, a Szám 27,17-re, a Kiv 18,21.25-re?
[Háttértudnivaló: Az elbeszélés szimbolikus szándéka: Jézus mint Izrael pásztora; Az Élet Igéjéről való gondoskodás a pásztor dolga; együtt szenved velük; A nyájnak nem szabad szétszóródni; A tanítványoknak ugyanaz a szerepe, mint a véneknek a nép között; Isten népének táborhelye a „zöldellő réteken" (Zsolt 23); Jézus, mint a zsidóknál a ház ura vezeti az étkezést; A túlcsordulás képe. A szöveg a korai zsidó-keresztény teológiát tükrözi.]
b.) Mk 6,30-44-Mt 14,1-21; Mt 15,32-39; Milyen ószövetségi célzásokat találunk Mt-nál, mi a krisztológiai mondanivalója és a „Sitz im Lebenje.”
[Háttértudnivaló: Jézus a bölcs. A tanítványok nem értetlenek, hanem kishitűek. Az étkezés középpontjába kerülnek: az Eucharisztia gyakorlata! Jézust nem mint Izrael pásztorát, hanem mint a megfáradtak és megterheltek Üdvözítőjét mutatja be, mint a gazdag embert, aki mindenkit meghívott az asztalához.]
c.) Mk 6,30-44 - Lk 9,10b-17. Figyeljék meg az elbeszélés távlatait és összefüggéseit. Hasonlítsák össze a lukácsi szöveget más lukácsi helyekkel: Lk 22,7-38; 24,28-31 és az ApCsel 2,42.46; 20,7-12; 27,35.
[Háttértudnivaló: újabb szövegösszefüggés. Jézus, mint a nép Üdvözítője, a lakoma ura, az apostolok, mint az eucharisztikus lakoma elöljárói.]
d.) Mk 6,30-44 - Jn 6,1-15. Jellemezze a hasonlóságokat és a különbségeket a szinoptikusoknál két szempontból: Melyik van Jánoshoz a legközelebb? Hasonlítsa össze az eucharisztikus beszéddel (Jn 6,22-59), mint a Jánosnál levő kenyérszaporítás magyarázatával.
[Háttértudnivaló: János áll a márki megfogalmazáshoz a legközelebb. Krisztológiai összpontosítás: a csoda úgy mutat Jézusra, mint az élet kenyerére. Jézus önszántából tesz csodát. A felülmúlás csodája!]
e.) Mk 6,30-44 - Mk 8,1-9. Ragadja meg a különbségeket és a sajátosságokat (szükséghelyzet, tömeg, számok)! Hozza kapcsolatba a Mk 7,24-30-al és 7,31-37-tel és fogalmazza meg ezek alapján a „Sitz im Lebenjét!”
[Háttértudnivaló: A pogánykeresztények részesülése az Eucharisztiában. Valódi szükséghelyzet (puszta!). A csoda elhomályosítja a tanítványok szerepét. Az ószövetségi vonatkozás háttérbe kerül, helyette erősebb az utolsó vacsorával való egybecsengés).
f.) Milyen magyarázatot ad maga Márk a két kenyérszaporítás-csodára? Olvassák el hozzá a Mk 8,14-21 és a Mt 16,5-12
Vers - Sík Sándor: Megértettem, hogy kenyérnek születtem
Van, aki toronynak születik, és van, aki remetének
Van, aki őrlő szájnak, és van, aki csemegének:
Engem magnak vetett a Magvető,
És kenyérnek, annak is feketének.
Mintha csak játszani, bújtam elő
Meleg mélyedből, drága földem,
Kíváncsian, szelesen, zölden.
Babusgatták öreg barázdák,
Hízlalgatták kövér májusi pászták,
Éreztem a jó napsugarak csókját,
Míg körülem pitypalatty furulyáz,
És borzas szelek játszanak fogócskát,
Így nő ki nyurgán fiú és kalász.
És éreztem, amint a fürtös száron
Az Isten ujja végigsimogat,
S rámlelt a törvény: minden búzaszálon
Csak egy kalász marad.
És itt a pecsét a szívemen:
A Szűz Mária áldott képét
Viseli minden búzaszem.
Aztán levágtak, a szérűbe hordtak,
Verejtes nyárban csépen meghadartak,
Malomba vittek őrletők,
Két kő között megtörtek ők,
Aztán sötét kamrába kerültem,
És megsüppedtem (puha liszt), és magamba merültem.
Aztán egy koporsószerű
Mély teknőbe dobtak,
Két bütykös nagy tenyér belém merült,
És nekifogtak:
És addig téptek, szaggattak, tepertek,
Öreg kovásszal úgy-úgy elkevertek,
Hogy sírtam és a könnyeim cuppogtak
De addig nyúzott a két hadaró,
Míg elmúlt bennem minden savanyúság,
S nem állta görccsel rossz csomó
Tésztámnak tiszta belehúsát,
S igaz kenyér törvényeként
Színig dagadtam az edényt.
Úgy majd aztán a kemencébe raknak,
Míg porhanyó leszek és szép piros,
Meleg cipó, kívánatos.
Mert kínban kel meg a kenyér
Emberfalatnak.
Forrás: Közös Utunk a Bibliához Szent Jeromos Kiadó
Bibliaolvasási - Kaligrafikus módszer
Kaligrafikus módszer
Vágvölgyi Éva
A szentírási igék jobban belénk ivódnak, ha le is írjuk őket, nem csak a megszokott kézírásunkkal, hanem különös gonddal, szépen, kaligrafikusan megrajzolt betűkkel. Egy szót vagy szókapcsolatot válasszunk ki az adott szövegből, és írjuk le. A művészi megformálás, a tartalom elrendezése, a látvány kiegészíti, segíti a szövegértést és a bevésődést
1. lépésben nagyon lassan, tagoltan valaki felolvassa az adott szentírási szakaszt, a többiek a szemükkel követik.
2. lépésben a részvevők csendben ízlelgetik a szöveget, hagyják, hogy hasson rájuk.
3. lépésben azt a szót, szókapcsolatot, amely különösen megérintette őket, ami különösen a szívükhöz szólt, azt lemásolják szépen megformált, művészi betűkkel.
4. lépésben amikor elkészültek az írással, a vezető újra elolvassa az adott szentírási szakaszt, mondatonként szünetet tartva. Akik az éppen elolvasott szót, szókapcsolatot másolták le, írásukat középre, sorban egymás mellé (az azonosakat egymás alá) helyezik.
Az újraolvasásban, a lassan kibontakozó látványban a Szentlélek új módon gazdagítja a résztvevőket.
A módszer akár önmagában, akár a szöveggel való foglalkozás bevezetéseként, akár befejezéseként alkalmazható.
Forrás: Közös Utunk a Bibliához Szent Jeromos Kiadó
Vágvölgyi Éva
A szentírási igék jobban belénk ivódnak, ha le is írjuk őket, nem csak a megszokott kézírásunkkal, hanem különös gonddal, szépen, kaligrafikusan megrajzolt betűkkel. Egy szót vagy szókapcsolatot válasszunk ki az adott szövegből, és írjuk le. A művészi megformálás, a tartalom elrendezése, a látvány kiegészíti, segíti a szövegértést és a bevésődést
1. lépésben nagyon lassan, tagoltan valaki felolvassa az adott szentírási szakaszt, a többiek a szemükkel követik.
2. lépésben a részvevők csendben ízlelgetik a szöveget, hagyják, hogy hasson rájuk.
3. lépésben azt a szót, szókapcsolatot, amely különösen megérintette őket, ami különösen a szívükhöz szólt, azt lemásolják szépen megformált, művészi betűkkel.
4. lépésben amikor elkészültek az írással, a vezető újra elolvassa az adott szentírási szakaszt, mondatonként szünetet tartva. Akik az éppen elolvasott szót, szókapcsolatot másolták le, írásukat középre, sorban egymás mellé (az azonosakat egymás alá) helyezik.
Az újraolvasásban, a lassan kibontakozó látványban a Szentlélek új módon gazdagítja a résztvevőket.
A módszer akár önmagában, akár a szöveggel való foglalkozás bevezetéseként, akár befejezéseként alkalmazható.
Forrás: Közös Utunk a Bibliához Szent Jeromos Kiadó
Bibliaolvasáshoz Szöveg-összehasonlító módszer
Szöveg-összehasonlító módszer
Tarjányi Béla
A szöveg-összehasonlítás
Ha egy eseményről többen tudósítanak, akkor a tudósítások összehasonlítása során
azonosságokat és különbségeket
lehet találni. A különbségek lehetnek
változatok (ugyanazt mondja másként),
eltérések (mást mond),
kiegészítések (többet mond) és
elhagyások (valamit nem mond).
A különbségek oka sokféle lehet: pl. az elbeszélő mást figyelt meg, másként emlékszik, mást tart fontosnak vagy mást akar közölni ill. mást akar elérni az elbeszéléssel.
A szöveg-összehasonlító módszer alkalmazása során nem az eseményt akarjuk rekonstruálni, és nem célunk eldönteni azt sem, hogy melyik beszámoló a „hitelesebb”. (Ha szükséges, ezt majd elvégzi a bibliatudomány a maga történet-kritikai módszereivel.) A szentírók ugyanis mindazzal, amit leírtak, tanítani akarnak. Amikor tehát a szövegeket összehasonlítjuk, a különböző szerzők közös ill. egyéni mondanivalóját (tanítását) tárhatjuk fel.
Az összehasonlító módszerrel vagy az azonosságokat, vagy a különbségeket, vagy pedig mindkettőt tanulmányozzuk. Az azonosságok vizsgálata fényt derít a különböző szerzők közös, egységes mondanivalójára; a különbségek tanulmányozása során pedig megismerhetjük az egyes szerzők sajátos, egyéni gondolatait, személyes tanító-nevelő célját.
A szöveg-összehasonlító módszer alkalmazása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a leírt esemény megtörtént-e, vagy elgondolt elbeszélés (pl. Jézus csodái – Jézus példabeszédei). Hiszen az azonosságok és az eltérések mindkét esetben ugyanarról tanúskodnak: a szerzők közös ill. egyéni mondanivalójáról.
A szöveg-összehasonlítás menete
A/ változat: az azonosságok tanulmányozása
1. A megfelelő szöveg kiválasztása
2. Az azonos szövegrészek kiemelése (pl. aláhúzással)
3. A közös szöveg mondanivalójának meghatározása
B/változat: a különbségek tanulmányozása
1. A megfelelő szöveg kiválasztása
2. - A különbségek kiemelése (pl. aláhúzás zölddel)
- másik szerzőnél nem szereplő kiegészítések kiemelése (pl. piros)
- kihagyott szövegek számbavétele (pl. kékkel beszúrni)
3. A különbségek értékelése (szerzőnként)
(változatok) Miért fogalmaz így a szerző? Mit akar tanítani?
(eltérések) Miéit ezt írja a szerző? Mit akar ezzel mondani?
(kiegészítések) Miért közli ezt a szerző? Miért tartja fontosnak?
Mit akar ezzel mondani (tanítani)?
(elhagyások) Miért nem tartja ezt fontosnak a szerző? Miért hallgat erről?
Az egyes szerzők sajátos mondanivalójának meghatározása, összevetése
Gyakorlati tanácsok
1. A szöveg kiválasztása - A módszer alkalmazását érdemes olyan evangéliumi történetekkel ill. példabeszédekkel kezdeni, amelyek három, esetleg négy evangéliumban is szerepelnek. Azok a szövegek jöhetnek számításba, amelyek a legjobb tudásunk szerint azonos eseményről számolnak be, ill. azonos példabeszédet, Jézus-mondást tartalmaznak.Kellő gyakorlat után egyéb szövegeket is feldolgozhatunk ezzel a módszerrel, pl. az Újszövetségben szereplő ószövetségi idézeteket (ószövetségi szöveg - idézet az Újszövetségben), vagy az Újszövetségben felidézett ószövetségi eseményt (pl. 1 Kir 21,2-7 ~ Mk 2,25-26), sőt bizonyos témaköröket is (pl. Pál és a többi apostol kapcsolata, a „páli evangélium” eredete, stb., l. a Gal és Csel megfelelő részei).
2. Felkészülés - A vezető előzetesen tanulmányozza át a tárgyalt szövegeket (pl. egy kommentár segítségével); a közös munka megkezdése előtt röviden ismertesse a (feltehetően) legkorábbi változat alapvető mondanivalóját és formai sajátosságait (pl. szinoptikus történetnél a márki változatot). Ha a szöveg megkívánja, a formák terén általános eligazítást is kell adnia (pl. példabeszédek esetében).
- A vezető előre dolgozza fel a módszerrel a kiválasztott szövegeket, hogy a csoportmunka eredményét saját megállapításaival összevetve értékelhesse.
3. Megjegyzések - A módszer (A/változat) alkalmas a formák (irodalmi ill. közlésformák) tanulmányozására is (ld. meghívástörténet). Ez esetben elsősorban a nem azonos események hasonló leírásait vetjük össze.
- Mint minden más módszernél, itt is tudatában kell lennünk, hogy megállapításaink csak feltételesek lehetnek mindaddig, amíg nem az erdeti (görög, héber) szövegeket vesszük alapul. Ezt a problémát részben kiküszöbölhetjük azáltal, hogy több, különböző fordítás szövegét is figyelembe vesszük.
Forrás: Közös Utunk a Bibliához Szent Jeromos Kiadó
Tarjányi Béla
A szöveg-összehasonlítás
Ha egy eseményről többen tudósítanak, akkor a tudósítások összehasonlítása során
azonosságokat és különbségeket
lehet találni. A különbségek lehetnek
változatok (ugyanazt mondja másként),
eltérések (mást mond),
kiegészítések (többet mond) és
elhagyások (valamit nem mond).
A különbségek oka sokféle lehet: pl. az elbeszélő mást figyelt meg, másként emlékszik, mást tart fontosnak vagy mást akar közölni ill. mást akar elérni az elbeszéléssel.
A szöveg-összehasonlító módszer alkalmazása során nem az eseményt akarjuk rekonstruálni, és nem célunk eldönteni azt sem, hogy melyik beszámoló a „hitelesebb”. (Ha szükséges, ezt majd elvégzi a bibliatudomány a maga történet-kritikai módszereivel.) A szentírók ugyanis mindazzal, amit leírtak, tanítani akarnak. Amikor tehát a szövegeket összehasonlítjuk, a különböző szerzők közös ill. egyéni mondanivalóját (tanítását) tárhatjuk fel.
Az összehasonlító módszerrel vagy az azonosságokat, vagy a különbségeket, vagy pedig mindkettőt tanulmányozzuk. Az azonosságok vizsgálata fényt derít a különböző szerzők közös, egységes mondanivalójára; a különbségek tanulmányozása során pedig megismerhetjük az egyes szerzők sajátos, egyéni gondolatait, személyes tanító-nevelő célját.
A szöveg-összehasonlító módszer alkalmazása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a leírt esemény megtörtént-e, vagy elgondolt elbeszélés (pl. Jézus csodái – Jézus példabeszédei). Hiszen az azonosságok és az eltérések mindkét esetben ugyanarról tanúskodnak: a szerzők közös ill. egyéni mondanivalójáról.
A szöveg-összehasonlítás menete
A/ változat: az azonosságok tanulmányozása
1. A megfelelő szöveg kiválasztása
2. Az azonos szövegrészek kiemelése (pl. aláhúzással)
3. A közös szöveg mondanivalójának meghatározása
B/változat: a különbségek tanulmányozása
1. A megfelelő szöveg kiválasztása
2. - A különbségek kiemelése (pl. aláhúzás zölddel)
- másik szerzőnél nem szereplő kiegészítések kiemelése (pl. piros)
- kihagyott szövegek számbavétele (pl. kékkel beszúrni)
3. A különbségek értékelése (szerzőnként)
(változatok) Miért fogalmaz így a szerző? Mit akar tanítani?
(eltérések) Miéit ezt írja a szerző? Mit akar ezzel mondani?
(kiegészítések) Miért közli ezt a szerző? Miért tartja fontosnak?
Mit akar ezzel mondani (tanítani)?
(elhagyások) Miért nem tartja ezt fontosnak a szerző? Miért hallgat erről?
Az egyes szerzők sajátos mondanivalójának meghatározása, összevetése
Gyakorlati tanácsok
1. A szöveg kiválasztása - A módszer alkalmazását érdemes olyan evangéliumi történetekkel ill. példabeszédekkel kezdeni, amelyek három, esetleg négy evangéliumban is szerepelnek. Azok a szövegek jöhetnek számításba, amelyek a legjobb tudásunk szerint azonos eseményről számolnak be, ill. azonos példabeszédet, Jézus-mondást tartalmaznak.Kellő gyakorlat után egyéb szövegeket is feldolgozhatunk ezzel a módszerrel, pl. az Újszövetségben szereplő ószövetségi idézeteket (ószövetségi szöveg - idézet az Újszövetségben), vagy az Újszövetségben felidézett ószövetségi eseményt (pl. 1 Kir 21,2-7 ~ Mk 2,25-26), sőt bizonyos témaköröket is (pl. Pál és a többi apostol kapcsolata, a „páli evangélium” eredete, stb., l. a Gal és Csel megfelelő részei).
2. Felkészülés - A vezető előzetesen tanulmányozza át a tárgyalt szövegeket (pl. egy kommentár segítségével); a közös munka megkezdése előtt röviden ismertesse a (feltehetően) legkorábbi változat alapvető mondanivalóját és formai sajátosságait (pl. szinoptikus történetnél a márki változatot). Ha a szöveg megkívánja, a formák terén általános eligazítást is kell adnia (pl. példabeszédek esetében).
- A vezető előre dolgozza fel a módszerrel a kiválasztott szövegeket, hogy a csoportmunka eredményét saját megállapításaival összevetve értékelhesse.
3. Megjegyzések - A módszer (A/változat) alkalmas a formák (irodalmi ill. közlésformák) tanulmányozására is (ld. meghívástörténet). Ez esetben elsősorban a nem azonos események hasonló leírásait vetjük össze.
- Mint minden más módszernél, itt is tudatában kell lennünk, hogy megállapításaink csak feltételesek lehetnek mindaddig, amíg nem az erdeti (görög, héber) szövegeket vesszük alapul. Ezt a problémát részben kiküszöbölhetjük azáltal, hogy több, különböző fordítás szövegét is figyelembe vesszük.
Forrás: Közös Utunk a Bibliához Szent Jeromos Kiadó
Bibliaolvasáshoz MILYEN SZÖVEGet válasszunk?
Milyen szöveget válasszunk?
A könyv legyen fejsze, mely feltöri a belénk fagyott jeget. Franz Kafka
A könyv számomra lapát, hogy körülárkoljam vele magam. Martin Walser
Talán ilyen a “Könyvek könyve” is, ...a Biblia
A bibliai szövegek kiválasztására a bibliakörök gyakorlatából két lehetőség kínálkozik. Eszerint
1) vagy liturgikus olvasmányokhoz alkalmazkodunk és a következő vasárnap vagy ünnep három olvasmányának egyikét választjuk ki szövegként (azaz egy ószövetségi részletet vagy a levelekből, ill. az Apostolok Cselekedeteiből vett szakaszt, vagy a vasárnapi evangéliumot),
2) vagy pedig folyamatosan (és szakaszonként) olvassuk az Ó-, ill. Újszövetség egy teljes iratát elejétől végéig.
Az első változat előnye az, hogy erősebb a résztvevők motivációja és érdeklődése. A szövegeket többnyire ismerik s az azokkal való intenzívebb foglalkozás a tapasztalatok szerint növeli figyelmüket és megértésüket a szentmise alatt. A szentbeszéddel való szembeállítás miatt gyakran jelentős az utólagos hatás is.
Ezekkel az előnyökkel szemben azonban nagy hátrány, hogy elszigetelt szövegrészekről van szó, amelyeket kiragadtunk összefüggésükből, holott ez megértésük szempontjából gyakran igen fontos. Nyilvánvalóan így van ez az ószövetségi szövegek és levelek, ill. az Apostolok Cselekedetei esetében, mert ezeket a szövegrészeket többnyire az evangéliumnak megfelelően választották ki. De még a vasárnapi evangéliumok tekintetében is kihagyásokkal kell számolnunk, s ezek még nagyobbak, ha a bibliakör csak kéthetente vagy havonta jön össze.
Kezdő csoportok részére mégis ezt a választást ajánljuk, mert – amint említettük – itt erősebb a résztvevők motivációja.
Távlati szempontból azonban eredményesebb és ezért előnyben részesítendő a második változat, azaz az iratok folyamatos végigolvasása. Az előny elsősorban abban áll, hogy minden összejövetelkor az előzőre építhetünk, láthatóvá válnak az átnyúló teológiai összefüggések és vezérfonalak, továbbá hogy a résztvevőkben fokozatosan érzék alakul ki az olvasott irat (irodalmi és teológiai) jellegzetessége iránt.
Viszont ha ezt az utat választjuk, akkor feltétlenül egyszerűbb szövegekkel kell kezdenünk, nehogy eleve elkedvetlenítsük a résztvevőket.
Az evangéliumok közül például a Márk-evangélium lehet az első, a levelek közül pedig azok, amelyek főleg konkrét közösségi problémákkal foglalkoznak, mint a Korintusiakhoz írt első levél. Kissé gyakorlottabb csoport számára természetesen értelemszerűen az illető évben olvasott evangéliumot, vagy akár a János-evangéliumot választhatjuk.
Ha ószövetségi szöveget választunk, elsőként a Teremtés könyve kínálkozik (ebből is elsősorban az ősatyák történetei, azaz a 12.-15. fejezet), vagy a prófétai szövegek közül a mindig aktuális Ámosz könyve. A folyamatos végigolvasás e módszeréhez ajánlatos segítségül hívni egy egyszerű kommentárt (pl. a Stuttgarti Kiskommentár megfelelő kötetét), hogy a szövegmagyarázaton kívül a szóban lévő irat sajátos vonásairól és keletkezési körülményeiről is megtudjunk valamit.
Harmadik lehetőség volna egy téma szerinti válogatás is, pl. a feltámadással vagy az újszövetségi közösséggel, vagy más hasonló tárgykörrel foglalkozó szövegek olvasása. Itt azonban alig nélkülözhetjük szakemberek tanácsát és közreműködését, ill. szakirodalom olvasását.
KONKRÉTAN:
Feldolgozásra ajánlott szövegek
Hétlépéses módszer
A vihar lecsendesítése (Mk 4,35-41)
Az apostoli zsinat (Csel 15,1-21
Jézus a vámos Zakeus házában (Lk 19,1-10)
Az ember a mindentudó Isten előtt (Zsolt 139,1-16)
Hálaadás Isten jóságáért (Zsolt 147,12-20)
Jézus búcsúbeszéde (Jn 15,12-17)
A hazatérés ígérete (Iz 40,1-11)
Izrael vigasztalása (Iz 41,8-16)
Svéd módszer
Szőlő (Iz 5,1-7)
Jeremiás meghívása (Jer 1,4-10)
Példabeszéd a búzáról és a konkolyról (Mt 13,24-30)
Harmadik ének (Siralm 3,25-41)
A megbocsátás lehetősége (MTörv 30,1-14)
Házi bibliakörök módszere
Ózeás házassága (Óz 2,18-25)
Isten Ábrahám vendége (Ter 18,20-33)
A főparancs (Mk 12,28-34)
Osztrák módszer:
Jákob harca az Úrral (Ter 32,23-32)
Rút könyve
Tóbiás házasságának terve (Tób 6,10-19)
Jézust elfogják (Mt 26,47-56)
Szövegelemző módszer
A kafarnaumi nap (Mk 1,21-39)
Jézus megjelenik Mária Magdolnának (Jn 20,1-2.11-18)
Kaligraíikus módszer
Szabadulás a messiási korban (Iz 35,1-10)
A hazatérés ígérete (Iz 40,3-11)
Izrael hazatérése (Iz 43,1-7)
Isten megdicsőült városa (Iz 62,1-5)
Szöveg-összehasonlító módszer
A tizenkettő kiválasztása (Mk 3,13-19; Mt 10,1-4; Lk 6,12-16)
Az apostolok meghívása ( Mk 3,13-19; Mk 1,16-18; Mk 1,19-20; Mk2,14; 1 Kir 19,19-21)
Jézus tanítani kezd Galileában (Mk 1,14-15; Mt 4,12-17-Lk 4,14-30)
Az üres sír (Mk 16,1-8; Mt 28,1-10; Lk24,1-12;Jn20,1-10)
A szenvedéstörténetek (Mk Mt Lk Jn)
A Nyolc Boldogság (Mt 5,3-12; Lk 6,20-26)
Az imádság (Mt 6,5-14; Lk 11,1-4)
Jézus születése (Mt 1,18-2,12; Lk 2,1-20)
Születés-hírüladások (Lk 1,5-25; Lk 1,26-38; 1 Sám 1,1-2.9-20)
Egy megszállott fiú meggyógyítása (Mk 9,14-29; Mt 17,14-21; Lk 9,37-42; 17,5-6)
Példabeszéd a mustármagról (Mk 4,30-32; Mt 13,31-32; Lk 13,18-19)
Forrás: Közös Utunk a Bibliához Szent Jeromos Kiadó
A könyv legyen fejsze, mely feltöri a belénk fagyott jeget. Franz Kafka
A könyv számomra lapát, hogy körülárkoljam vele magam. Martin Walser
Talán ilyen a “Könyvek könyve” is, ...a Biblia
A bibliai szövegek kiválasztására a bibliakörök gyakorlatából két lehetőség kínálkozik. Eszerint
1) vagy liturgikus olvasmányokhoz alkalmazkodunk és a következő vasárnap vagy ünnep három olvasmányának egyikét választjuk ki szövegként (azaz egy ószövetségi részletet vagy a levelekből, ill. az Apostolok Cselekedeteiből vett szakaszt, vagy a vasárnapi evangéliumot),
2) vagy pedig folyamatosan (és szakaszonként) olvassuk az Ó-, ill. Újszövetség egy teljes iratát elejétől végéig.
Az első változat előnye az, hogy erősebb a résztvevők motivációja és érdeklődése. A szövegeket többnyire ismerik s az azokkal való intenzívebb foglalkozás a tapasztalatok szerint növeli figyelmüket és megértésüket a szentmise alatt. A szentbeszéddel való szembeállítás miatt gyakran jelentős az utólagos hatás is.
Ezekkel az előnyökkel szemben azonban nagy hátrány, hogy elszigetelt szövegrészekről van szó, amelyeket kiragadtunk összefüggésükből, holott ez megértésük szempontjából gyakran igen fontos. Nyilvánvalóan így van ez az ószövetségi szövegek és levelek, ill. az Apostolok Cselekedetei esetében, mert ezeket a szövegrészeket többnyire az evangéliumnak megfelelően választották ki. De még a vasárnapi evangéliumok tekintetében is kihagyásokkal kell számolnunk, s ezek még nagyobbak, ha a bibliakör csak kéthetente vagy havonta jön össze.
Kezdő csoportok részére mégis ezt a választást ajánljuk, mert – amint említettük – itt erősebb a résztvevők motivációja.
Távlati szempontból azonban eredményesebb és ezért előnyben részesítendő a második változat, azaz az iratok folyamatos végigolvasása. Az előny elsősorban abban áll, hogy minden összejövetelkor az előzőre építhetünk, láthatóvá válnak az átnyúló teológiai összefüggések és vezérfonalak, továbbá hogy a résztvevőkben fokozatosan érzék alakul ki az olvasott irat (irodalmi és teológiai) jellegzetessége iránt.
Viszont ha ezt az utat választjuk, akkor feltétlenül egyszerűbb szövegekkel kell kezdenünk, nehogy eleve elkedvetlenítsük a résztvevőket.
Az evangéliumok közül például a Márk-evangélium lehet az első, a levelek közül pedig azok, amelyek főleg konkrét közösségi problémákkal foglalkoznak, mint a Korintusiakhoz írt első levél. Kissé gyakorlottabb csoport számára természetesen értelemszerűen az illető évben olvasott evangéliumot, vagy akár a János-evangéliumot választhatjuk.
Ha ószövetségi szöveget választunk, elsőként a Teremtés könyve kínálkozik (ebből is elsősorban az ősatyák történetei, azaz a 12.-15. fejezet), vagy a prófétai szövegek közül a mindig aktuális Ámosz könyve. A folyamatos végigolvasás e módszeréhez ajánlatos segítségül hívni egy egyszerű kommentárt (pl. a Stuttgarti Kiskommentár megfelelő kötetét), hogy a szövegmagyarázaton kívül a szóban lévő irat sajátos vonásairól és keletkezési körülményeiről is megtudjunk valamit.
Harmadik lehetőség volna egy téma szerinti válogatás is, pl. a feltámadással vagy az újszövetségi közösséggel, vagy más hasonló tárgykörrel foglalkozó szövegek olvasása. Itt azonban alig nélkülözhetjük szakemberek tanácsát és közreműködését, ill. szakirodalom olvasását.
KONKRÉTAN:
Feldolgozásra ajánlott szövegek
Hétlépéses módszer
A vihar lecsendesítése (Mk 4,35-41)
Az apostoli zsinat (Csel 15,1-21
Jézus a vámos Zakeus házában (Lk 19,1-10)
Az ember a mindentudó Isten előtt (Zsolt 139,1-16)
Hálaadás Isten jóságáért (Zsolt 147,12-20)
Jézus búcsúbeszéde (Jn 15,12-17)
A hazatérés ígérete (Iz 40,1-11)
Izrael vigasztalása (Iz 41,8-16)
Svéd módszer
Szőlő (Iz 5,1-7)
Jeremiás meghívása (Jer 1,4-10)
Példabeszéd a búzáról és a konkolyról (Mt 13,24-30)
Harmadik ének (Siralm 3,25-41)
A megbocsátás lehetősége (MTörv 30,1-14)
Házi bibliakörök módszere
Ózeás házassága (Óz 2,18-25)
Isten Ábrahám vendége (Ter 18,20-33)
A főparancs (Mk 12,28-34)
Osztrák módszer:
Jákob harca az Úrral (Ter 32,23-32)
Rút könyve
Tóbiás házasságának terve (Tób 6,10-19)
Jézust elfogják (Mt 26,47-56)
Szövegelemző módszer
A kafarnaumi nap (Mk 1,21-39)
Jézus megjelenik Mária Magdolnának (Jn 20,1-2.11-18)
Kaligraíikus módszer
Szabadulás a messiási korban (Iz 35,1-10)
A hazatérés ígérete (Iz 40,3-11)
Izrael hazatérése (Iz 43,1-7)
Isten megdicsőült városa (Iz 62,1-5)
Szöveg-összehasonlító módszer
A tizenkettő kiválasztása (Mk 3,13-19; Mt 10,1-4; Lk 6,12-16)
Az apostolok meghívása ( Mk 3,13-19; Mk 1,16-18; Mk 1,19-20; Mk2,14; 1 Kir 19,19-21)
Jézus tanítani kezd Galileában (Mk 1,14-15; Mt 4,12-17-Lk 4,14-30)
Az üres sír (Mk 16,1-8; Mt 28,1-10; Lk24,1-12;Jn20,1-10)
A szenvedéstörténetek (Mk Mt Lk Jn)
A Nyolc Boldogság (Mt 5,3-12; Lk 6,20-26)
Az imádság (Mt 6,5-14; Lk 11,1-4)
Jézus születése (Mt 1,18-2,12; Lk 2,1-20)
Születés-hírüladások (Lk 1,5-25; Lk 1,26-38; 1 Sám 1,1-2.9-20)
Egy megszállott fiú meggyógyítása (Mk 9,14-29; Mt 17,14-21; Lk 9,37-42; 17,5-6)
Példabeszéd a mustármagról (Mk 4,30-32; Mt 13,31-32; Lk 13,18-19)
Forrás: Közös Utunk a Bibliához Szent Jeromos Kiadó
Subscribe to:
Posts (Atom)