Bibliaolvasás Élményekkel-módszer (képekkel/ zenével/ rajzzal/ agyaggal/ szerepjátékkal stb. )

A Biblia megértése élmények (tapasztalatok) közvetítésével

Az alábbiakban ismertetendő módszerek nem a szöveget vagy annak feldolgozását helyezik előtérbe, hanem nagymértékben bevonják a résztvevők személyes egyéni tapasztalatait és élményeit. Természetesen voltaképpen a szöveg marad itt is a középpontban. Ennek megfelelően folytonos az átmenet az inkább szöveghez kötődő és az inkább élményen alapuló módszerek között.

Aktualizálás

Egy szöveg aktualizálva teljesen új, meglepő belátásokra vezethet. Az aktualizálásnak sok módja van. A következő választék adhat néhány ötletet:
– készítsünk személyes, modern fordítást (mai fogalmakkal és beszédstílussal),
– helyezzük át a szövegrészt egy eltérő élethelyzetbe,
– válasszunk más szövegfajtát (műfajt), pl. csodaleírás helyett riportot vagy példabeszéd helyet asztaltársasági beszélgetést.
Ezáltal csökkentjük a szövegek megszokottságát s így új figyelmet keltünk irántuk. (További műfajok lehetnek: propagandabeszéd, dal, költemény, szentbeszéd, szatíra stb.).

Más befejezést írni vagy mondani

A szöveget a befejező rész előtt félbeszakítjuk, és más, talán váratlanul ellentétes vagy kihívó befejezéssel folytatjuk. Ez a váratlan fordulat hozzájárulhat ahhoz, hogy jobban felfogjuk az eredeti szöveg értelmét.

Levélírás

A résztvevőktől azt kérjük, hogy saját mai helyzetükből kiindulva vagy egy bibliai személy (pl. Szent Pál, Jakab vagy a tékozló fiú) helyzetébe illeszkedve írjanak levelet a szövegben szereplő egyik személyhez, csoporthoz vagy közösséghez. Hasonlóképpen a szentírási szöveg hatására levelet írhatnak saját plébániai közösségüknek.

Szólásmódok összegyűjtése

Egy fogalomhoz (pl. fény) olyan szólásmódokat gyűjtünk a mindennapi életből, amelyek a fogalommal kapcsolatban vannak. (Ide tartoznak az ellentétes fogalmak is, mint pl. fény/világosság–homály/sötétség; szólás pl. sötétben látni.)

Szépírással leírni

A szövegek jobban belénk ivódnak, ha lassan lemásolunk egy egész szakaszt vagy annak egy részét, általában egy mondatát. A művészi megformálás és a tartalom elrendezése a szöveg megértését, valamint szemlélet útján elménkbe vésését szolgálja.
A módszert a bibliaóra elején úgy alkalmazhatjuk, hogy a szöveg elolvasása után minden résztvevő azt a mondatot írja le, amelyik a szívéhez szól. Utána a vezető újra elolvassa a szöveget, mondatonként szünetet tartva. Akik az éppen elolvasott mondatot másolták le, írásukat középre, sorban egymás alá helyezik. Így aztán kiderül, mi volt hatással különösen sokukra. Időnként érdemes egy intenzív bibliaóra végén elmélyítésül megismételni a mondatok írását. Néha lényeges változásokat tapasztalhatunk.



A fényképek nyelvén kifejezni

Egy szentírási szöveghez bevezetésül vagy az elemzés után elmélyítésül fényképeket is használhatunk, amelyeket a szöveg témájához gyűjtöttünk vagy az üzletek képválasztékából válogattunk. A képek megörökíthetik a szöveg egy elemét, de annak ellentétét is. Az asztalra vagy a földre kirakott fényképek szemlélete a jelenlévőkben ébredő asszociációk útján aktuális kapcsolatba hozza a szöveget az élettel. A csoportvezetők többnyire azt kérik, hogy mindenki válasszon egy képet, s az ezt követő gondolatcserében feltárulnak azok az egyéni tapasztalatok vagy lelki állapotok, amelyeket a kép idéz fel.
A módszer arra is alkalmas, hogy segítségével egy téma különböző szempontjait lássuk meg (pl. a “Szentlélek” témájához különböző lélekábrázolások képei). Ezeket a szempontokat a képek alapján maguk a résztvevők fejthetik ki és hozhatják kapcsolatba szentírási szövegrészekkel.

Diaképre lerajzolni

Ez a módszer a szöveg feldolgozása után annak elmélyítését szolgálja. Szükség van hozzá üres diakeretekre, filctollakra és méretre vágott pergament- vagy inkább műszaki rajzmásoló-papírra.
A résztvevők mindegyike a szöveg egyetlen részletét ábrázolhatja, amely különösen hatással volt rá. Lehetőleg a háttér is legyen színes, így kifejezőbb lesz a kép. Ajánlatos megbeszélni, hogy ki melyik részletet rajzolja. Így a végén a vetítéskor ismét az egész szöveg elénktárul a maga drámaiságával.
Mivel a rajzolásra szolgáló áttetsző papír igen kicsi, mindenki csupán a lényegeset ábrázolhatja. Az időtartam maradjon a szokásos bibliaóra vagy tanítási óra keretében (kb. 30 perc). A készen hozott művészi diaképekkel szemben előnyös, hogy ez a módszer a szöveget pontosan az illető csoportra és annak helyzetére vonatkozólag aktualizálja. Gyakran éppen azok a csoporttagok produkálnak megragadó, szokásostól elütő képeket, akik magukat művészileg teljesen tehetségtelennek tartják.
A kész diákat a szövegnek megfelelő sorrendbe rakjuk. A rajzolók gyakran szóban is hozzáfűznek valamit a saját képükhöz. Néha ajánlatos a vetítést csendben nézni és csak a képekhez illő egy-egy szót vagy rövid szövegrészt ismételni.

Vázlatosan lerajzolni

A résztvevők egy földre terített nagy papírlapra együttesen egy vázlatot rajzolnak, amely mindent tartalmaz, amit a szöveg leír (a belső folyamatokat is, mint a hallgatást, megfigyelést, megbocsátást...). A színhely és a személyek ábrázolására lehetőleg egyszerű jeleket vagy kifejezési módokat keresnek: pl. vonalas alakok jelenthetik a személyeket, egy stilizált térrész a házat vagy zsinagógát, jelek mutathatják a mozgást vagy az akadályokat...
A vezető mindenkit bátorítson az ábrázolásban való részvételre. Néha egyidejűleg akár többen is dolgozhatnak (pl. egy embertömeg felrajzolásában). Így mindenki aktivizálódik, együtt gondolkozik, részt vesz a szöveg megbeszélésében. A vázlaton megjelenik a történés összes folyamataival és vonatkozásaival, s ezt közös megbeszéléssel a csoport a végén még egyszer felidézheti. (A módszer különösen alkalmas csodák bemutatására vagy viták jellemzésére, mint például a fél kezére béna ember meggyógyítása, Mk 3,1-6.) A közös vázlatkészítés előnye, hogy mindenki cselekvőleg részt vehet benne, együtt végigmennek a szövegen és a végén mindenki szemléletesen láthatja a kibontakozó mondanivalót.

Például a Mk 3,1-6-hoz:


A szöveg megzenésítése / Hang-képek előállítása

Egy szöveg drámaiságának belső átélésére annak zenére való áttétele vezethet.
Először a szöveg feldolgozásával feltárjuk a szentírási szakaszt. Lényeges, hogy azt részekre bontsuk. Így a csoport pontosabban érzékeli a motívumokat, egyetlen képben rögzíti azokat és igyekszik követni a drámai feszültség ívelését.
Ezután alakíthatjuk át az egyes jeleneteket vagy szövegrészeket hang-képekké “orffi hangszerekkel”. Ehhez nem feltétlenül kell hangszertudás. Többnyire elég, ha a csoport könnyű előgyakorlatokat végez, kipróbálja a hangszer magas és mély hangjait, néhány ritmust (az együttjátszókkal összehangzóan vagy ellentétesen) és az összjátékot. A résztvevők számára egyszerűbb, ha a hangszerek egymás után lépnek be, és így mindegyikük megtalálja helyét a zenei szerkezetben.
Csak ezután kezdhetjük el a szöveg zenére való áttételét. Egyszerűbb, ha nem az egész szöveget írjuk át egyetlen folyamatos zeneművé, hanem az egyes részeket, motívumokat jelenítjük meg különálló hang-képekben. Ezeket lehetőleg közösen, a csoporttagok javaslatai szerint alakítjuk ki. Általában az a helyes, ha nem egyszerre szól valamennyi hangszer, hanem pl. egymásnak felelnek vagy követik egymást. Így néhány percen belül megalkothatunk egy-egy hang-képet. A csendes utóhatásnak szentelt szünet után jön a következő hang-kép, míg fokozatosan az egész szöveg zeneként csendül fel.

Formázás agyagból

A szöveg (lehetőleg többszöri) meghallgatása és célszerűen egyes motívumainak kifejtése után a csoport minden tagja kap egy darab kartonlapot, egy öklömnyi gyurmázó agyagot. Ez kézzel könnyen gyúrható legyen. Azt kérjük, hogy mindenki válassza ki és formázza meg a szöveg valamelyik vonatkozását. Csendben dolgozzanak, hogy mindenki koncentrálni tudjon. Utána páronként megbeszélhetik, hogy mit látnak egymás művében, és elhatározhatják, hogy a megtárgyaltakból mit mondanak el a rákövetkező közös megbeszélésen.
Elbeszélő szöveg esetén, ha abban személyek szerepelnek, meg lehet formálni valamelyik személyt is. Utána mindenki hangtalanul (esetleg írásban) beszélni kezdhet a megformált szereplővel, majd pedig beszélgető-társat kereshet a csoporttagok közül. Így sokszor mélyreható személyes párbeszéd alakul ki a szöveg segítségével.

Bibliai figurák felhasználása

A Doris Egli által feltalált bibliai alakokat egy arra jogosított tanfolyamvezető irányításával készítik el. Ólomlábon álló, de mozgatható, drót és szizalkender anyagú figurákról van szó. Sokféleképpen ki tudják fejezni a testhelyzeteket és emberi mozgásokat (lépés, térdelés, kezekkel arc elfedése...). Az alakok kifejezését és elrendezését látva belénk ivódik a szöveg s az abban leírt történés.
Igen sok lehetőség van a figurák bibliaórán való alkalmazására akár gyermekek, akár felnőttek körében. Ezekből példaképpen megemlítünk néhányat, amelyek bibliai történetek feldolgozásakor használhatók:
– Bemutatni egy elbeszélés “színpadi” elrendezését (pl. Pilátus ingadozó alakját a János-evangélium szenvedéstörténetében).
– Az Egli-figurák mozdulataival (testhelyzetével) kifejezni a bibliai személyek belső magatartását vagy belső történéseit (pl. a farizeus és a vámos magatartását).
– Az alakokat a szövegnek megfelelően felállítani és róluk párbeszédet kezdeni (a történelmi időbe helyezve vagy aktualizálva).
– Elmesélni egy bibliai történetet és közben mindent, amit elmondunk (minden cselekvést), kifejezni az alakokkal; ezzel elérjük, hogy felfigyeljünk a szöveg minden vonatkozására.
– Az alakok segítségével leképezni a bibliai szövegösszefüggést; így láthatóvá lesznek az összefüggések és az ellentétek is (pl. az elveszettekről szóló példabeszédekhez Jézusnak a bűnösökkel való étkezése).
– Ellentétes jeleneteket felállítani stb.

Képzeletbeli utazás (“fantáziálni”)

A módszer ösztönzője a Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlataiban való elmélyedés.
Miután a kiválasztott szövegrészt felolvasták, először egyes elemeit vagy “motiváló tényezőit” veszik jobban szemügyre (pl. személyeket és jellemvonásaikat), befogadva az első benyomásokat. Ekkor – a “fantáziautazás” sikerének feltételeként – testgyakorlás következik, amely előkészíti és ráhangolja a résztvevőket. (A valódi siker szükséges, elengedhetetlen feltétele a megfelelő oldott magatartás és saját tettünk érzékelése. Testünk érzékelése segítheti a figyelem összpontosítását, ha még sok napi ügy nyugtalanít. Ez kell hogy ráhangoljon a képzelődésre.)
A résztvevők kényelmes ülő helyzetet foglalnak el és bensőleg összeszedik magukat. Talpuk alatt érezzék a szilárd talajt, hátukat támasszák meg, szemüket csukják be, többször végezzenek mély be- és kilégzést. Utána próbálják tudatosan érzékelni a testüket: “fedezzék fel” egyes részeit a talpuktól kezdve a fejükig. Eközben a szemük változatlanul befelé irányul. És most elkezdődhet a “fantáziautazás”, amelyet a vezető szűkszavú útmutatásokkal segít. A résztvevők hagyják, hogy a belső képek “látóterükbe” kerüljenek: a vidéket, ahol a történet lejátszódik, a helyzeteket, amelyekben a beszélgetés folyik, pontosan megfigyelik, minden érzékükkel felfogják (szemmel, füllel, szaglással és tapintással a lehető leghatásosabban megtapasztalhatják a személyeket, tárgyakat, illatokat, a fényt és árnyékot, az egész színhelyt).
Egy-egy személynél tovább időzhetnek, azonosulhatnak vele, részt vehetnek beszédjükben (pl. hallhatják, amit Jézus nekik mond s amit arra maguk válaszolnak). Vagy pontosabban “szemügyre vehetnek” egy másik részletet, egy különös szempontot és arra koncentrálhatnak, majd feltehetik a kérdést, hogy a sok benyomás és kép közül melyik a legkedvesebb a számukra.
Lassan elhagyva a képzelődést megkérdezhetik maguktól: Mit kell feltétlenül megőriznem? Mit közölhetek másokkal is és mit tartsak meg kizárólag magamban?
A fantáziautazást “búcsúzással” fejezzük be, amelyben ismét testünk is részt vesz. Megdörzsöljük kezünket, jól kinyújtózkodunk, normális laza tartásba helyezkedünk. Utána szűkebb körben (2–4 személy) beszélgetünk, majd mindenki, aki akarja, elmeséli néhány benyomását nyilvánosság előtt.
A hitről való beszélgetést mindenekelőtt nagy átérzéssel és tapintattal kell vezetni. Feltétlenül tiszteletben kell tartani a lélek bizalmas területét. Senkit nem szabad nyilatkozatra kényszeríteni. Mindenki annyit közöl, amennyit akar.
A tapasztalatok megosztásakor gyakran mélyebben behatolnak a szöveg értelmébe. Annak fő pontjai és nehézségei, kérdései is jobban előtűnnek; ezeket – ha a résztvevők igénylik – jobban is fel lehet tárni inkább a szöveghez kötődő vagy élményszerű módszerekkel.
A képzelődés nem ritkán igen mély hitbeli tapasztalatokat is érint. A képek igen hatásosak és lényegbevágóak. Ugyanígy gyakran a rákövetkező beszélgetés is mély lelki rétegekig hatol.
A képzelődési gyakorlat alatt mindenkinek jut rá ideje, hogy a saját sebességével élje bele magát a szövegbe. Ezáltal általában többen olyanok is bekapcsolódnak a beszélgetésbe, akiket különben mások mindig megelőznek.
Mivel a képzelődésben a szubjektív tapasztalatról van szó, az itt nyert felismeréseket a szöveg feldolgozásával ki kell egészíteni (és néha “korrigálni” is), ha nem akarunk csak saját magunkra hagyatkozni. A szöveg feldolgozása azonban nem mindig könnyű az erős személyes élmények után.
További nehézséget jelent az, hogy egyes csoportokban senki nem tartja magát képesnek a megfelelő elővigyázatos beszélgetésvezetésre, s így megrövidül a tapasztalati megközelítés.
Gyakorlatlan résztvevők gyakran előítélettel viseltetnek az ilyen módszerek iránt. Mivel gyakran csak a tudás számít valamit, a saját átélést néha nem veszik komolyan.

Szemlélődés (meditálás)

A bibliaolvasás teljességének fontos része a szemlélődés. Ugyanakkor a latin nevén “meditáció” fogalmával kétségkívül néha a bibliafeldolgozás során is visszaélnek. Meditálásnak nevezik képek szemléletét, zene hallgatását, vagy gondolatok sokaságát, amelyeket másoknak “elmélkedésre” ajánlunk. Ez azonban nem meditáció. A szó eredeti értelméből kiindulva (meditari = a középutat tartani) rögtön láthatjuk, hogy az előbbiekkel gyakran nem megtaláljuk, hanem inkább messze túlhaladjuk vagy elkerüljük a középutat. A meditáció annak gyakorlása, hogy az ember Isten szavára és működésére figyeljen. A hallgatás befogadást, elfogadást jelent. Végül is nem az okos gondolatok nyújtanak az embernek igazi lelki elmélyülést, hanem éppen a saját magáról való lemondás, a felszabadulásra való képesség.
A felszabadultság és a teljes figyelemmel való odahallgatás hosszú, türelmes gyakorlást kíván, de erre minden ember képes. A csend vagy egy szentírási szó – magunkban ismételgetve – hozzásegít ehhez a figyelő magatartáshoz. Ezért tanácsos kevésre, pl. csak egyetlen szóra szorítkozni, amit pontosan és hosszan magunk elé idézünk. Csak ekkor tárul fel előttünk. Egy részletben, a zenében, képben, néhány szóban sejthetjük meg az Egészet. Fizikai készenlétünk és testtartásunk segít a belső, értelmi megnyílásban. Ekkor nem “létrehozzuk”, hanem ajándékba kapjuk a felismerést és a megtapasztalást.
A meditáció különösen kívánatos és hasznos eszköz a vezető felkészülésére.
Gyakorlatlan vagy kis gyakorlatú csoportok részére segítséget nyújthatnak a következő praktikus tanácsok:
– Az elmélyítést szolgálja néhány percnyi csend (kezdő csoport esetén nem több mint 3 perc) a bibliaóra végén.
– Gondoljunk ismételten a Biblia egy mondatára anélkül, hogy gondolkoznánk rajta, mint jelent (tehát mintegy “mantra”-ként . A szót használjuk terelőkorlátként, amely vezet bennünket. Mást ne akarjunk vele.
– Szemléljünk egy képet, amely értelmezi a szöveget, vagy ellentétben áll vele. Ez akár csendben történhet, akár másokkal való eszmecsere segítségével (többet látnak, mint egy személy egyedül). Az eszmecserét 2 lépcsősre javasoljuk: 1. Mit látok? (Pl. az angyal keze rámutat...). 2. Hogyan hat rám? (Félelmet, örömet okoz...).
– Zenés meditáció: az énekes vagy hangszeres zene segítheti összeszedettségünket és egy téma, egy szöveg vagy annak hangulata irányában való megnyilvánulásunkat. Mélyenfekvő élményeket eleveníthet fel vagy kelthet, amikor “hangoltságával” a hallgatóságban hangulatot kelt vagy tudatosít. A zenét használhatjuk egy bibliai szöveghez hozzávezető vagy elmélyítő céllal, de a bibliaórákon lehetőleg ne csak “háttérzeneként” alkalmazzuk.
– Meditálás jelképek segítségével: szemléletünk tárgyává tesszük a természet, a művészet vagy a mindennapi élet tárgyait. Nézzük, tapintjuk, érezzük, szagoljuk őket s így érzékeljük tulajdonságaikat. Ezáltal a tárgyak példázhatják életünk más tapasztalatait, amelyek gyakran önként kínálkoznak (pl. csírázó gabonaszem – meghalni, hogy éljünk; rügyező ág – nekikezdés mint kockázat).

Tánccal elbeszélni

“A tánc a vallásos megnyilatkozás legrégibb és legelemibb formája” (H. Göttner-Abendroth). Eredetileg leginkább ima volt, nem szórakozás. “A táncban bemutatott látható a Láthatatlan víziója” (Bejart).
A tánccal mindent meg tudunk érteni és mindent ki tudunk fejezni: érzések, szerepek, tárgyak, folyamatok, sőt elvont fogalmak is lefordíthatók a testi kifejezés, az állókép vagy a mozgás nyelvére, kifejezve belsőt és külsőt, egyszerűt és bonyolultat. A tánc felöleli az egész embert, benne lesz sikeres a testté-válás. Ha létemmel (és testemmel) fejezek ki jelképeket vagy képeket, akkor ezek lényegét teljesen átérzem. A tánc közelebb hozhatja Istent. Amint a Szentírásból tudjuk, Isten Lelkétől áthatott emberek táncolni kezdtek (pl. próféták csoportjai, Saul, Dávid, ld. 1 Sám 19,20; 2 Sám 6,5.14).
A keresztény Egyházban a táncnak nem volt nagy hagyománya. Csak a II. Vatikáni Zsinat óta próbálkoznak azzal – a meditatív tánc és a modern kifejező tánc hatására –, hogy a Bibliát is táncolják. Hogy lényünk mélyéből tudjunk megnyilatkozni és beleadni magunkat a történésbe, az mindenekelőtt pontos odafigyelést és jó szövegfeldolgozást kíván.
A Szentírás ilyen megközelítése feltétlenül alapos képzést igényel. A teljességre törő eljárás révén a lélek mélyrétegeiből problémák törhetnek elő, s ezek elővigyázatosságot kívánnak.

Bibliodráma és szerepjátszás

A bibliodráma a Biblia feldolgozásának többdimenziós módszereit foglalja magába. Maga a fogalom a “pszichodráma” fogalmával rokon. De míg a pszichodrámánál inkább az egyénnel való gyógyító foglalkozás áll előtérben, a bibliodráma fő súlypontja a csoport tevékenységében van.
A bibliodráma különféle megvalósulásaival – szerepek eljátszása, színház, jelbeszéd vagy mélypszichológiai kidolgozás – emberi cselekvéseket akarnak átélni és megérteni bibliai képek, jelképek és elbeszélések keretében.
A csoport a drámai megformálással megpróbál érzelmileg bekapcsolódni a Szentírás szövegeibe és igyekszik helyreállítani a kapcsolatot saját valóságunk és az ott leírtak között. Ebben lényeges az azonosulás. Ha egy szerepbe beleélem magam, megtapasztalom “az akkori mát”. A hagyomány és az aktuális helyzet kölcsönösen magyarázza egymást.
“Egy régi történet minden időkre szóló és időfeletti voltát tapasztaljuk meg a résztvevő odafigyelés és a mozdulatok révén, s így erre később ráismerhetünk mindennapi életünk során.” (W. Teichert, Bibliodrama, 18.).
Bár az eljárásra nem lehet merev szabályt alkalmazni, vázolunk egy gyakorlatban bevált módszert:
1. lépés: bemelegítés, ráhangoló gyakorlatok (testmozdulatok, meditálás, színészi gyakorlás stb.).
2. lépés: eljátszás (nemcsak végigjátszás, hanem egyúttal aktualizálás, valamint a szöveg, annak szereplői és az életünk egymásra hatása).
3. lépés: feldolgozás beszélgetés keretében (annak kiértékelése, amit a játékban láttunk és megéreztünk; összefüggések, amelyeket a játék tett láthatóvá).

A három lépést többször egymás után megismételhetjük a szöveg különböző szempontjai szerint.
A következőkben a szerepjáték néhány egyszerűbb módját mutatjuk be:

– A történet (fő) szerepeit többször elosztjuk magunk közt. Minden játékos (vagy beszélő) beszélgetés keretében is kifejtheti saját szerepének szempontjait. Így összességében sokoldalú kép alakul ki (hasonlóan a bennünk élő sokféle véleményhez, amelyek ellentétesek is lehetnek; a játéktól eltérően köznapi életünkben többnyire csak az egyiket engedjük szóhoz jutni).
Egy szöveg egyszerű lejátszása helyett sokkal inkább annak konfliktusait és lehetséges kifejleteit kell előtérbe helyezni. Hogy ez sikerüljön, a vezetőnek feltétlenül pontos utasítást kell adnia a játék keretét és körülményeit illetően. Előre pontosan meg kell határoznia, mikor (régen vagy ma) és hol játszódik a történet, továbbá (a szabad választásnak megfelelően) ki melyik szerepet játssza. Különben – a szerepek tisztázatlansága esetén – állandóan változnának a különböző szintek, amelyeken a játék folyik. (Ezért aktualizálás esetén a konkrét helyzetet is meg kell határozni.)
– Először minden résztvevő kiválaszt a szövegből egy fogalmat, amelyre próbál erősen odafigyelni. Utána egyikük elkezdi ezt a fogalmat “a színpadon” a többieknek bemutatni. (Ehhez a vezető adhat segítő ötleteket.) Ezután egy másik személy csatlakozik hozzá a saját fogalmával, megkeresve annak saját ábrázolási módját, és kapcsolatot is létesít az első fogalommal (pl. templom – farizeus). Ezt követi a harmadik szereplő, és így tovább. Ehhez odafigyelő és tapasztalt vezető szükséges.
– Kialakíthatunk állóképeket úgy, hogy mindenki kiválaszt a szövegből egy szót vagy egy fordulatot, amelyet elmélyít magában. Először mindenki külön állókép formájában jeleníti meg a szót (ill. fordulatot). Ezután 3-4 személyből álló csoport egymást követő sorrendbe állítja saját ábrázolásait s ezeket így bemutatja a többieknek. Ezt kiértékelő beszélgetésnek kell követnie.
Változat: egy 4-5 személyes csoport közösen alakít és mutat be egy szót. A megjelenítéshez színes kendőket is használhatunk.

Forrás: Közös Utunk a Bibliához Szent Jeromos Kiadó